2013-01-26

Szergej Lukjanyenko: Új őrség

Nagyon bejöttek a Lukjanyenko-féle Őrség-könyvek. Furcsa, groteszk urban fantasy, igen eredeti hangulattal. Bár néhány helyen horrornak is nevezik a műfajt, szerintem egyáltalán nem az. Az Őrségek világa nem ijesztő, bár elég sötét, viszont igen eredeti: olyan ötletek és gondolatok merülnek fel az Őrség-könyvekben, amelyekkel nem hiszem, hogy amerikai/hollywoodi művekben valaha is találkozhatnánk.

Vámpíros horror művekkel már régóta találkozhatunk, ezekben a vámpírok emberre vadásznak, esetleg emberek vadásznak vámpírra. Vannak vámpíros filozofikus művek is, amelyekben a halhatatlanságról, és az örök életről filozofálnak a vámpírok. Manapság megjelentek a vámpíros romantikus művek, ahol a vámpírok emberekbe szeretnek bele, az emberek pedig viszont. De olyat, hogy a vámpirizmus engedélyköteles, azaz a vámpírnak regisztráltatnia kell magát a helyi hatóságokkal, licencet válthat ki, amely alapján kiutalnak neki egy embert, akit majd megharaphat, de nem haraphat akármennyit, mert szigorú kvóta érvényes rá, más vámpírokat pedig csak a hatósági engedély mellett hozhat létre... Na, ilyet csak egy orosz tud kitaláni.


Az első Őrség-könyv, az Éjszakai őrség valami egészen döbbenetesen jó. Igen eredeti világot mutat be, és a három rövid történet egy nagyon jól megkomponált egészet ad ki. Az Őrségek világában két erő feszül egymásnak, amely természetfeletti hatalommal ruházza fel híveit: a fény és a setét. A setétek arra használják a hatalmat, hogy gátlástalanul megszerezzék, amit akarnak. Soraikat feketemágusok, boszorkányok, vámpírok és alakváltók gyarapítják. A fénypártiak önfeláldozó módon az emberiség javát akarják, aminek keretében időnként világméretű kísérletekbe fognak az emberiség fény felé való fordítására, de kísérleteik csúfos kudarcba fulladnak, és visszafelé sülnek el. Az utolsó ilyen - alaposan elfuserálódott - kísérletük volt a kommunizmus, és a setétek még hosszan az orruk alá fogják dörgölni, hogy ők legalább ilyeneket nem csinálnak.

A fény és a setét erői rájöttek, hogy ha túl sokáig küzdenek, előbb-utóbb elpusztítják a világot, ezért kötöttek egy egyezményt, miáltal egy hidegháború-jellegű szituáció alakult ki. Az egyezmény keretében a fénypártiak által alkotott Éjszakai Őrség felügyeli a setéteket, míg a setétek által létrehozott Nappali Őrség a fénypártiakat felügyeli. Kettejük közt furcsa elszámolási rendszer működik, ha az egyik fél túllépi a hatáskörét, az a másik oldalt ugyanolyan mértékű beavatkozásra jogosítja el. Így ha egy fénypárti lelkesen gyógyítani kezd, az vérfarkasokat és vámpírok garázdálkodásának nyithat utat.

Az Őrség könyvek egészen másik, mint a megszokott amerikai urban fantasy művek (az orosz könyvben egészen más tabuk érvényesek), részben az oroszos hangulata miatt, részben a meghökkentő, gyakran politikai tartalmú poénok miatt. A legtöbb könyvben óriási kavarás folyik, a setét és fénypárti hatalmak (a fénypárti főnök, Geszer is erősen sztálini vonásokkal rendelkezik) gátlástalanul manipulálnak mindenkit saját céljaik érdekében. A cselekmény ugyanakkor fantasy műveknél szokatlanul logikusan épül fel.

Az Éjszakai Őrség ötös skálán 5. Nagyon ott van.

(Az Éjszakai Őrségből egyébként film is készült. Orosz film. Sajnos nem láttam.)



A második könyvet, a Nappali Őrség-et Lukjanyenko egy szerzőtárssal, Vlagyimir Vaszilijevvel közösen jegyzi, talán azért, mert a könyv egy része egy női szereplő szemszögéből mutatja az eseményeket. Ez a rész a setétek szemszögéből folytatja a történetet, a korábban megismert fénypártiak itt többnyire ellenfelek. A Nappali Őrség is remekül megkomponált mű.
A Nappali Őrség ötös skálán 4.

A harmadik könyv, az Alkonyi Őrség címet viseli, itt ismét a fénypárti Anton Gorogyeckij a főszereplő. Míg az eddigi történetek egyazon ügy körül forogtak, most egészen más fogalmak vannak a központban. Sajnos a színvonal is sokat csökkent időközben. Ötös skálán 3.

A negyedik könyv az Utolsó Őrség, amely - mint utóbb kiderült - mégsem az utolsó. Ahogy Anton Gorogyeckij hiperszuper mágus lesz, egyre kevésbé kötődik a történet a valósághoz, és egyre inkább mágiaelméleti fejtegetéseket tartalmaz. Ez a könyv már kifejezetten nem jött be. A végén levő "csattanó" is amolyan mágiaelméleti ügy, nemigen megfogható. Ötös skálán 2 és fél.

A Káosz Őrséget Vlagyimir Vaszlijev egyedül, Lukjanyenko nélkül írta. Ez a könyv setétekről, azon belül is más szereplőkről - nem a moszkvai, hanem a kijevi Nappali Őrség tagjairól szól -, de nem ezért rossz, hanem egyszerűen semmilyen, lapos. Érdekes, ahogy szidják Szentpétervárat, és állítják róla, hogy az a város velejéig setét. Ötös skálán 2.

Az Új Őrség 2012-ben jelent meg, és üdítő színfoltot jelent. Vissza-visszatér a régi Őrség-könyvek hangulata, bár Gorogyeckij már túlságosan szuperhős ahhoz, hogy érdekes figura legyen. Előbukkannak hangulatos régi szereplők, és megjelennek új próféták. A szereplők azon aggódnak, hogy Oroszország haldoklik, és a kommunizmussal szembeni csalódottság mellett a demokráciából való kiábrándultság is markánsan megjelenik a könyvben. (A könyv első oldalain megjelenő rendőrt pl. alapvetően tisztességes emberként és jó zsaruként jellemzi a szerző, míg egy amerikai műben a korrupt rendőr nem lehet jó zsaru.) A rengeteg Oroszország-specifikus kiszólás és poén most is eredeti hangulatot kölcsönöz a könyvnek.



Sajnos itt is sok mágiaelméleti fejtegetéssel találkozunk, bár a próféciák és azok beteljesülése sokkal közelebb állnak az emberhez, mint hogy miben is áll a fénypárti és a setét mágusok ereje. Az első könyvekhez hasonlóan itt is áll, hogy a cselekményt igen nagy gondossággal komponálta meg a szerző, és bár minden mindennel összefügg, a nagy kavarás mögött itt is igen egyszerű cselekmény áll.

Az Új Őrséget egyértelműen ajánlani tudom azoknak, akiknek bejött az első két Őrség-könyv. Akkorát ugyan nem durran, mint az első (kettő), de nagyon jól elszórakoztatja az embert.
Az Új Őrség ötös skálán 3 és fél.

2013-01-18

Joe Haldeman: Örök háború

Sok-sok éve, a vakvéletlen folytán olvastam Joe Haldeman Új világok című könyvét, és azóta is gyakran eszembe jutott. Pár hónapja újraolvastam, és amikor később megláttam egy könyvesboltban az író Örök háború című könyvét, rögtön lecsaptam rá. Nem bántam meg, az egyik legjobb (scifi) könyvre találtam benne.


Az író a vietnami háborús élményeit írta meg scifiként. A könyv főhőse, William Mandella 1975-ben, a könyv írásának jelenében születik, és belecsöppen a következő generáció nagy háborújába, ami egy galaktikus háború egy idegen fajjal, a tauriakkal.

A könyv nem a vérengzésről szól, sőt alig-alig akad benne csatajelenet. A könyv az Emberről szól, a háborúban. Ahogy kiképzik őket, ahogy hosszan várakoznak az ütközet előtt, ahogy tőlük teljesen független, hogy túlélnek-e vagy egyszer csak megsemmisülnek, ahogy teljesen "normális", hogy sokan a felszerelésük hibája miatt halnak meg, a propagandáról, amely meggyűlölteti velük az ellenfelet, amiről végül is semmit nem tudnak, sem ők, sem a feletteseik, a politikáról, amely gerjeszti a konfliktust, és amelynek érdeke a háború, arról, hogy a leszerelt katonák egy egészen más világba kerülnek, ahova egyszerűen nem tudnak beilleszkedni, illetve ahogy ismételten beszippantja őket a hadsereg egy, végeérhetetlen, örökké tartó értelmetlen háborúba.

Állítom, hogy az igazán jó scifi vagy fantasy a valóságról és a valóság problémáiról szó, és az Örök háború ilyen könyv.

A regény "díszletei" is élvezetesek, jól kidolgozottak. Hősünk a gyalogságnál szolgál, ahhoz hasonló harci szkafanderekben küzdenek, mint a Starship Troopers, a StarCraft vagy a Warhammer 40K űrgárdistái.

Különösen izgalmas, ahogy az író reális fizikai hátteret próbál képezni az űrharcok mögé. (Haldeman is - a könyvben szereplő Mandellához hasonlóan - fizikatanár volt mielőtt besorozták.) A harc alapvetően a fizika törvényei szerint, einsteini relativisztikus viszonyok között zajlik (persze itt is van valamilyen hiperűrugrás-szerűség, mert anélkül ma irreálisnak tűnik bármiféle csillagközi utazás), és ez olyan furcsaságokhoz vezet, mint pl:
  • Mire hazatérnek a katonák egy néhány hónapos hadműveletről, odahaza több évtized telik el, és alaposan megváltozik a világ. (Ilyenkor ugyan több évtizednyi zsold jár nekik, de a pénz elég sokat értéktelenedett, és persze a kormány 99%-os adót vetett ki.)
  • Egy csúcstechnológiákkal felszerelt űrhajó néhány hónap űrkalandozás után elavul, mert közben máshol több évtized telik el, és az ellenfélnek is több évtizedes technológiai előnye van vele szemben.
  • Ha két bajtársat más-más hadtestbe osztanak, akkor úgy búcsúznak el, hogy tudják, soha többé nem fognak találkozni. Nem csak azért, mert a katonák nagy része úgyis otthagyja a fogát, de azért is, mert elenyésző a valószínűsége, hogy egyszerre érnének vissza. Mire egyikőjük visszaér, a másik talán már évszázadok óta halott.
  • Egy űrhajó hónapokig gyorsul, hogy elérje a fénysebesség-közeli értéket, és közben elég vacak dolog benne élni. A gyorsabb manőverezéseket csak a számítógépek végezhetik, közben az embereket spec. kamrákban kell elhelyezni, mert különben "eperlekvár" lesz belőlük.
  • Ha egy űrhajó rátámad az ellenségre, és elsüvít mellette, akkor beletelik néhány hónapba, mire lelassul, megfordul, újra felgyorsul, és visszaér.
  • Pocsék dolog néhány kelvinfokos hőmérsékletben létezni, mert bármilyen jó hőszigetelő a szkafander, ha rálép valaki egy tábla megfagyott hidrogénre (!), az megolvad, és aki elcsúszik rajta, annak szinte biztosan vége.
A regény három részből áll, a második része arról szól, ahogy a hazatért veteránok beilleszkedni próbálnak a megváltozott világba (és ahogy az nem sikerül). A könyv melléklete a második rész egy szépített változatát tartalmazza; a könyv ezzel a szépített változattal jelent meg, mert az eredetit túl durvának tartották, nem akarták kiadni. Tulajdonképpen az a különbség, hogy az eredeti, durva változat sötét jövőt, káoszt és bűnözést jövendöl, míg a szépített változatban egy "Szép új világ" jelenik meg, ahol az embereknek megvannak az alapvető szükségletei, de elbutulnak.

A szex fontos szerepet játszik a könyvben. A vietnami háborúból hazatérvén az író a Woodstock-kal és a hippikkel, a szabad szex-szel és a nyíltan vállalt homoszexualitással találta szemközt magát, és az Örök háborúban ezt a gondolatot is továbbvitte. A 90-es évek hadserege teljesen koedukált, és a katonák beosztják egymás között, hogy melyik éjszaka ki kivel alszik együtt. (Később kialakulnak stabil párok, de eredetileg vetésforgóban intézik az ügyet.) Amikor pedig megérkeznek egy támaszpontra, akkor a helyiek is kérnek a jövevényekből... (Az ilyen hadsereget egyébként valószínűtlennek érzem, a szexuálisan felszabadult embereket nagyon nehéz elnyomni/irányítani, ezért a diktatúrák általában szexuális elnyomásra is törekszenek.) Ahogy telnek az évtizedek, egyre több a homoszexuális, míg végül a teljes népesség homoszexuális lesz. (Aki nem, azt átnevelik, mert a kormányzatnak így a legkönnyebb kordában tartani a népesség szaporodását. Az új generációkat lombikokban hozzák létre, majd megint később tökéletes katonákat klónoznak.) Mandellából 26 évesen tiszt lesz, a katonái néhány száz évvel fiatalabbak nála, más generációhoz tartoznak, más zenét szeretnek, más változatát beszélik a nyelvnek, és mind homoszexuálisak, a következetese hetero (és ezáltal szexuális csodabogárnak számító) Mandellát pedig "vén buzinak" nevezik.

Az Örök háború világa rendkívül összetett, a háború hosszú-hosszú fejlődését mutatja be, és az Ember nagyon sok vonatkozásában megjelenik a történetben. Nemcsak a scifi-k kedvelőinek ajánlom ezt a különösen érdekes, az emberi lélekről szóló, mélységesen pacifista/humanista háborús regényt.

Ötös skálán: 5.

Silvana di Mari: Az utolsó ork 3

Silvana di Mari Az utolsó tünde című könyve alaposan lenyűgözött, kimagaslóan jó fantasy könyvnek tartom. Sajnos az író folytatást is írt hozzá, méghozzá trilógia formájában Az utolsó ork címmel. Az első könyv, A medve és a farkas erősen lapos lett, a másodikban, Az utolsó főnix-ben szerencsére visszaköszönt Az utolsó tünde vidám hangulata. Ez a bejegyzés a trilógia befejező részéről, Az utolsó ork utolsó kötetéről szól, amely Az utolsó ork 3 fantáziadús kapta.

Az utolsó ork 3 szomorú vége egy jól induló történetnek. Az utolsó tünde világában a humor volt a nagy (a könyv első 30-50 oldala egyszerűen fergeteges), különösen ahogy az író az eltérő gondolkozású lények - az ember, a tünde, a sárkány, majd a főnix - találkozását bemutatja. Az utolsó könyvre a csudálatos lények már kihaltak, eltűntek. Maradt egy középszerű történet, és az író bárgyú filozofálása a világ dolgairól. Ez utóbbi kimerül abban, hogy "ha mindnyájan szeretnénk egymást, jobb lenne a világ" és hogy "nagy dolgokat vihetünk véghez, ha hiszünk magunkban". A könyv alapvetően humanista üzenetei ellenére igen kegyetlen, az első kétharmada egy durva várostromot mutat be, ahol könyörtelenül zúzzák egymást a hadban álló felek, és a pozitív szereplők is embertelen tetteket hajtanak végre. Az utolsó harmadában pedig... nem történik semmi.

Kifejezetten kár volt megírni. Gyerekeknek pedig - bármit is mond az író - nem ajánlom.

Ötös skálán: 2, de jelentős része csak 1,5.

Az utolsó tünde című könyvet viszont mindenkinek ajánlom, az ötös skálán legalább 4, de vannak 5-ös részei is.

2013-01-12

Joe Haldeman: Új világok

Több, mint 15 éve olvastam az Új világok-at. Kicsi, vékony könyv, amit teljesen találomra vettem meg egy könyvesboltba. Mégis, 15 év után is eszembe jutott, és nemrég újraolvastam.

Annak idején egész más szemmel olvastam, egészen mást láttam a könyvben, mint ma. Furcsa volt akkor is, ma is az. Akkor nagyon megdöbbentett, ahogy össze vissza cikázott a különböző idők, és a különböző szereplők nézőpontjai között, illetve ahogy a szexet és a család fogalmát kezelte. Ma inkább az lepett meg, hogy a könyvben forradalom tör ki az USA-ban.

A főhősnő egy Új Világon (New New York-ban) születik, valahol az űrben. A regény során az ismert világot járja be, az űrbéli új világokat és a Föld országait. Egyúttal valahogy a sűrűjébe kerül azon eseményeknek, amelyek a földi kultúra összeomlásához vezetnek, és a regény azt sejteti, hogy a későbbiekben az Új Világok egyik vezetője lesz belőle.

Most sem állítom, hogy el tudom helyezni magamban a könyvet, de egyértelműen javasolni tudom mindannak, aki érdekes gondolatokkal szeretne találkozni, és scifi ínyencségre vágyik. Aki űrbéli, lézeres lövöldözésről akar olvasni, az ne nyissa ki.

Ötös skálán: 4.

Ernest Cline: Ready Player One

Nemrég fejeztem be a Ready Player One című könyvet, és az az igazság, remekül szórakoztam.

A könyv egy sötét, sivár jövőben játszódik, ahol az emberiség idejének jelentős részét egy OASIS nevű virtuális valóságban tölti. Az OASIS egyrészt egy online szerepjáték (massive multiplayer online role playing game, MMORPG) - mint pl. a World of Warcraft, másrészt olyan tér, ahol az emberek jelentős része szinte teljes idejét eltölti, és ahol ügyeiket intézik, és ahol a cégek is megjelennek - mint pl. a Facebook. Egyúttal egy virtuális világ, ahol dolgozni lehet, ingatlant lehet vásárolni,és a cégek felépítik saját irodaházaikat - mint pl. a SecondLife. Az OASIS mögötti cég egyébként ingyenes oprendszert is ad - mint pl. a Google.

Az OASIS mögött egy nagy számítógépguru, egy zseni állt, aki maga teremtette a céget a semmiből, bár maga óriási kocka volt. 1972-ben született (akárcsak az író), és bár sanyarú gyerekkora volt, valami miatt hihetetlen nosztalgia él benne a 80-as évek iránt. A könyv szerint az OASIS 2012 decemberében, azaz az akkor közeli jövőben indult el. Az OASIS atyja antiszociális alak volt, nem volt se családja, se barátja. Halála után, végrendeletében egy világ- sőt, OASIS-méretű versenyt hirdetett meg; minden vagyonát a verseny győztesére hagyja.

Miből áll a verseny? Kockulásból! A 80-as évek számítógépes játékaira, scifi/fantasy filmjeire, zenéjére épülő különféle feladványokat kell megoldani, és ezek alapján kell megkeresni a "húsvéti tojást", amit az OASIS atyja elrejtett. (Az amerikai 80-as évek popkultúrájának egy része mihozzánk csak a 90-es években jött be.) Műfaját tekintve a könyv leginkább a Da Vinci kódra hasonlít, csak a nyomozás és a rejtvények nem reneszánsz műalkotásokra épülnek, hanem a Csillagok háborúja, a Szárnyas fejvadász, a Sólyomasszony, a Gyaloggalopp, rajzfilmek, mint pl. a Pókember vagy a Voltron és sok-sok számítógépes játék (pl. Golden Axe, Zaxxon), illetve szerepjáték-modul képzi a történet alapját. A versenyzők - a húsvéti tojást kereső "nyest"-ek, illetve egy gonosz multinacionális vállalat, aki szintén beszáll a versenybe - egyrészt az OASIS virtuális világában aprítják egymást karddal, mágiával és lézerfegyverekkel, de a történet közben a valóságban is játszódik, ahol szintén történhet ilyen-olyan baleset a szereplőkkel.

Érdekes módon az OASIS egyfajta "hardcore" MMORPG, azaz ha meghal valaki, az végérvényes. Ezzel szemben a legtöbb játékban a halott karakter nemsokára újra megjelenik, minden felszerelésével egyetemben. A Diablo2-3-nak van hardcore üzemmódja, amiben csak egyszer lehet meghalni, és ott bizony az látszik, hogy a játékosban óriási törést okoz, ha elveszít egy karaktert, és nem mindenkinek jön be ez az üzemmód, így nem hiszem, hogy a világméretű MMORPG hardcore-jellegű lehetne. (Valószínűleg sokkal kevesebb olvasó/vásárló értené a folyamatokat, ha az OASIS-béli halál nem számítana.)


Láthatóan az író is rendkívül élvezi a kockulást, és ő is rajong a szubkultúráért, ami előtt a Ready Player One tiszteleg. Rengeteg kiszólás, utalás (pl. "hála a tervezőnek") szerepel a könyvben csak a poén kedvéért is.

Mindenkinek tudom ajánlani a könyvet, aki szereti a scifi-fantasy műfajt és a fenti klasszikusnak számító alkotásokat. Aki viszont nem ismeri ezt a világot, és nem játszik számítógépes játékkal, az úgy fogja érezni magát a könyv előtt, mint én, amikor megnéztem Az ördög Pradát visel-t; nem érti a szereplők motivációját, és abszolút fogalma sincs, hogy mi miért történik. A könyv igazi profi mestermunka; ezzel azt is mondom, hogy nem katartikus élményt okozó műalkotás. Nem hasonlítanám a Neurománc-hoz (mint a fülszöveg), nincsenek benne mély gondolatok. Csak szórakoztat. Azt viszont roppant jól csinálja.

Állítólag film is készül majd belőle.


Ötös skálán: 3 és fél.