2013. január 18., péntek

Joe Haldeman: Örök háború

Sok-sok éve, a vakvéletlen folytán olvastam Joe Haldeman Új világok című könyvét, és azóta is gyakran eszembe jutott. Pár hónapja újraolvastam, és amikor később megláttam egy könyvesboltban az író Örök háború című könyvét, rögtön lecsaptam rá. Nem bántam meg, az egyik legjobb (scifi) könyvre találtam benne.


Az író a vietnami háborús élményeit írta meg scifiként. A könyv főhőse, William Mandella 1975-ben, a könyv írásának jelenében születik, és belecsöppen a következő generáció nagy háborújába, ami egy galaktikus háború egy idegen fajjal, a tauriakkal.

A könyv nem a vérengzésről szól, sőt alig-alig akad benne csatajelenet. A könyv az Emberről szól, a háborúban. Ahogy kiképzik őket, ahogy hosszan várakoznak az ütközet előtt, ahogy tőlük teljesen független, hogy túlélnek-e vagy egyszer csak megsemmisülnek, ahogy teljesen "normális", hogy sokan a felszerelésük hibája miatt halnak meg, a propagandáról, amely meggyűlölteti velük az ellenfelet, amiről végül is semmit nem tudnak, sem ők, sem a feletteseik, a politikáról, amely gerjeszti a konfliktust, és amelynek érdeke a háború, arról, hogy a leszerelt katonák egy egészen más világba kerülnek, ahova egyszerűen nem tudnak beilleszkedni, illetve ahogy ismételten beszippantja őket a hadsereg egy, végeérhetetlen, örökké tartó értelmetlen háborúba.

Állítom, hogy az igazán jó scifi vagy fantasy a valóságról és a valóság problémáiról szó, és az Örök háború ilyen könyv.

A regény "díszletei" is élvezetesek, jól kidolgozottak. Hősünk a gyalogságnál szolgál, ahhoz hasonló harci szkafanderekben küzdenek, mint a Starship Troopers, a StarCraft vagy a Warhammer 40K űrgárdistái.

Különösen izgalmas, ahogy az író reális fizikai hátteret próbál képezni az űrharcok mögé. (Haldeman is - a könyvben szereplő Mandellához hasonlóan - fizikatanár volt mielőtt besorozták.) A harc alapvetően a fizika törvényei szerint, einsteini relativisztikus viszonyok között zajlik (persze itt is van valamilyen hiperűrugrás-szerűség, mert anélkül ma irreálisnak tűnik bármiféle csillagközi utazás), és ez olyan furcsaságokhoz vezet, mint pl:
  • Mire hazatérnek a katonák egy néhány hónapos hadműveletről, odahaza több évtized telik el, és alaposan megváltozik a világ. (Ilyenkor ugyan több évtizednyi zsold jár nekik, de a pénz elég sokat értéktelenedett, és persze a kormány 99%-os adót vetett ki.)
  • Egy csúcstechnológiákkal felszerelt űrhajó néhány hónap űrkalandozás után elavul, mert közben máshol több évtized telik el, és az ellenfélnek is több évtizedes technológiai előnye van vele szemben.
  • Ha két bajtársat más-más hadtestbe osztanak, akkor úgy búcsúznak el, hogy tudják, soha többé nem fognak találkozni. Nem csak azért, mert a katonák nagy része úgyis otthagyja a fogát, de azért is, mert elenyésző a valószínűsége, hogy egyszerre érnének vissza. Mire egyikőjük visszaér, a másik talán már évszázadok óta halott.
  • Egy űrhajó hónapokig gyorsul, hogy elérje a fénysebesség-közeli értéket, és közben elég vacak dolog benne élni. A gyorsabb manőverezéseket csak a számítógépek végezhetik, közben az embereket spec. kamrákban kell elhelyezni, mert különben "eperlekvár" lesz belőlük.
  • Ha egy űrhajó rátámad az ellenségre, és elsüvít mellette, akkor beletelik néhány hónapba, mire lelassul, megfordul, újra felgyorsul, és visszaér.
  • Pocsék dolog néhány kelvinfokos hőmérsékletben létezni, mert bármilyen jó hőszigetelő a szkafander, ha rálép valaki egy tábla megfagyott hidrogénre (!), az megolvad, és aki elcsúszik rajta, annak szinte biztosan vége.
A regény három részből áll, a második része arról szól, ahogy a hazatért veteránok beilleszkedni próbálnak a megváltozott világba (és ahogy az nem sikerül). A könyv melléklete a második rész egy szépített változatát tartalmazza; a könyv ezzel a szépített változattal jelent meg, mert az eredetit túl durvának tartották, nem akarták kiadni. Tulajdonképpen az a különbség, hogy az eredeti, durva változat sötét jövőt, káoszt és bűnözést jövendöl, míg a szépített változatban egy "Szép új világ" jelenik meg, ahol az embereknek megvannak az alapvető szükségletei, de elbutulnak.

A szex fontos szerepet játszik a könyvben. A vietnami háborúból hazatérvén az író a Woodstock-kal és a hippikkel, a szabad szex-szel és a nyíltan vállalt homoszexualitással találta szemközt magát, és az Örök háborúban ezt a gondolatot is továbbvitte. A 90-es évek hadserege teljesen koedukált, és a katonák beosztják egymás között, hogy melyik éjszaka ki kivel alszik együtt. (Később kialakulnak stabil párok, de eredetileg vetésforgóban intézik az ügyet.) Amikor pedig megérkeznek egy támaszpontra, akkor a helyiek is kérnek a jövevényekből... (Az ilyen hadsereget egyébként valószínűtlennek érzem, a szexuálisan felszabadult embereket nagyon nehéz elnyomni/irányítani, ezért a diktatúrák általában szexuális elnyomásra is törekszenek.) Ahogy telnek az évtizedek, egyre több a homoszexuális, míg végül a teljes népesség homoszexuális lesz. (Aki nem, azt átnevelik, mert a kormányzatnak így a legkönnyebb kordában tartani a népesség szaporodását. Az új generációkat lombikokban hozzák létre, majd megint később tökéletes katonákat klónoznak.) Mandellából 26 évesen tiszt lesz, a katonái néhány száz évvel fiatalabbak nála, más generációhoz tartoznak, más zenét szeretnek, más változatát beszélik a nyelvnek, és mind homoszexuálisak, a következetese hetero (és ezáltal szexuális csodabogárnak számító) Mandellát pedig "vén buzinak" nevezik.

Az Örök háború világa rendkívül összetett, a háború hosszú-hosszú fejlődését mutatja be, és az Ember nagyon sok vonatkozásában megjelenik a történetben. Nemcsak a scifi-k kedvelőinek ajánlom ezt a különösen érdekes, az emberi lélekről szóló, mélységesen pacifista/humanista háborús regényt.

Ötös skálán: 5.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése