Takami Kósun: Battle Royale

Valahol, egy távol-keleti országban (amely talán egy a második világháborúban győztes Japán lehetne) a kormányzat minden évben kiválaszt egy gimis osztályt, elviszi őket egy távoli helyre, ahol a diákoknak meg kell küzdeniük egymással, életre-halálra. Csak egy maradhat, pont úgy, mint a Hegylakóban.

A diákok között fegyvereket sorsolnak ki, van ki pisztolyt kap, van aki kézigránátot, van aki gépfegyvert, van aki nyílpuskát és van aki tortavillát (neki peche van). Szabadon mászkálhatnak egy szigeten, de a nyakukban van egy nyakörv, ami felrobban, ha tiltott területre lépnek. Ahogy egyre fogynak, egyre kevesebb a hely, egyre több a tiltott terület. A "játék" nem törvénytelen, épp a törvények írják elő, az állam szervezi, így nincs hova fellebbezni ellen, nincs hova menekülni előle.

A regény bizonyos aspektusai nagyon alaposan ki vannak dolgozva, míg más részek igen elnagyoltak, "gagyik". Az író elsősorban arra fókuszál, hogy a "játékosok" szövetkeznek-e egymással, vagy a maguk útját járják, illetve hogy meddig tartanak a szövetségeik, hiszen csak egy valaki maradhat életben. Aki egyedül van, annak nehéz a dolga, nincs aki fedezze a hátát, nincs aki segítsen neki, ha megsebesül, és nincs aki őrködjön, amíg alszik, pedig a "játék" sok napig eltarthat. Aki szövetkezik másokkal, az vajon mennyi ideig bízhat meg a társában? Amíg sokan vannak életben, nincs veszély, de ahogy egyre fogynak a diákok, a szövetséges bármikor hátba támadhatja az embert.

A másik kérdés, hogy megnyerni akarják-e a játékot, vagy összefognak a rendszer ellen, és inkább szökni próbálnak. Az utóbbira elég kevés az esély, nemcsak azért, mert állig felfegyverzett kommandósok őrzik a "játékosokat", de azért is, mert esetleg a társaid úgy dönthetnek, mégis egyszerűbb lenne "győzni", és ellened fordulhatnak, így nem foghatsz össze akárkivel.

A győztest bemutatják a tévében, és beszámolnak különféle statisztikákról is a nagyközönségnek. A regényben nem derül ki, hogy mi értelme a "játéknak", talán egy szociológiai kísérlet, illetve állami propaganda arról, hogy nincs értelme ellenállni, nincs értelme összefogni, de az is lehet, hogy nem.

A könyv nagyon profi munka. Szinte minden elképzelhető felállás megvalósul, és minden elképzelhető fordulat bekövetkezik. Kicsit furcsa, hogy a diákok megdöbbentően profi módon nyomják, hihetetlen ötleteik vannak, és több alkalommal is majdnem sikerül meglógniuk a játékból. Leszámítva a kidolgozatlan részeket, amelyek a történethez csak lazán kapcsolódnak (pl. amikor arról írnak, hogy a tiltakozó szülőket megfélemlítik/megölik/megerőszakolják), a könyvnek egészen döbbenetes hangulata van, és ahogy fogynak a szereplők, a lapok fejlécén folyik a visszaszámlálás, pontosan tudósítanak róla, hogy még hány "játékos" van életben.

A Battle Royale cím a pankráció világából származik, és arra utal, hogy mindenki mindenki ellen küzd, és csak egy valaki győzhet.

A Battle Royale-ról akaratlanul is eszébe jut az embernek Legyek ura. Készült belőle film, készült belőle manga, és készül hozzá második rész is (bár az eléggé erőltetett lehet).

Ötös skálán: 4.

Duncan Shelley: Az elme gyikosai I - Az áruló

Nem szeretem az összeesküvés-elméleteket. Nem hiszek bennük. Az elme gyilkosai című regény szerint egy nagy összeesküvés uralja az emberi civilizációt már annak megalapítása óta. Az alapítók, a legfelső kaszt mindent a kontrolljuk alatt tartanak, és elnyomják, megnyomorítják az emberiséget. Uralják a főbb országokat, uralják a médiát, uralják a tudományt, uralják a kultúrát, és szine bármit megtehetnek. Tudatosan formálják, alakítják, manipulálják az emberiség világképét, ideológiákat teremtenek és taposnak el, hogy az emberiség kontroll alatt legyen.

A könyvben nagyon sok érdekes gondolat van, és el tudom képzelni, hogy a leírtak egy nagy része valóban folyik - de nem így. Szinte biztos, hogy vannak csoportok, akik különféle módon manipulálják az emberiséget, tudatosan formálják a világképünket, alakítják gondolkodásmódunkat. Az hihetetlen a számomra, hogy egyetlen csoport lenne, amely ennyire hatalmas, ennyire globális és ennyire sikeres.

Szerintem sok kisebb-nagyobb csoport van, ezek próbálnak hatni, egy részük valóban bír hatással, egy másik részük csak szeretne, egy részük minimális hatást gyakorol, egy másik részük kicsit nagyobbat, de nem hinném, hogy bárki is ilyen totális hatalommal bírna. A világ bonyolult és összetett, uralni nehéz, irányítani nehéz. A csoportok egy része rövidebb ideig működik, egy része hosszabb ideig, időnként feloszlanak, kipusztulnak, szétválnak vagy csak jelentéktelenné válnak. (A "civilizáció kezdete óta" uralkodó legfelsőbb kaszt azért sem hihető számomra, mert néhány száz évvel ezelőtt még közel nem volt olyan szintű közlekedés vagy távközlés, mint most, így nem értem, hogyan lehetett akkor a teljes világon uralkodni.) A csoportok hatnak egymásra is, egy részük tudatosan, egy másik részük véletlenül, és előfordulnak véletlen tényezők is, amivel egyáltalán nem számolnak. Nem is mindegyik hat mindegyik területen. Egy részük politikai vagy vallási ideológiát terjeszt, egy másik részük az étkezési vagy utazási szokásainkat szeretné befolyásolni, vagy csak azt akarja elérni, hogy mindenki addig éljen, amíg csak lehetséges. Egy részük nem is rosszindulatú, és egyáltalán nem is titkos. amit csinál. A Dűne című regényből ismert világkép - sok tényező, ahol a végeredmény ezek eredője - sokkal hihetőbb számomra, mint az egy nagy összeesküvés.

Az elme gyilkosai egy főszereplője az egyik beavatott, aki úgy dönt, elege volt, és kitálal, leleplező könyvet ír arról, hogy mi folyik a világban. Ugyanakkor az az igaz, amit az előbb leírtam, akkor nem csak, hogy nem is igazán van mit leleplezni, nem is lehet senkit megdönteni így. A regényben pedig a legfelsőbb kasztnak szerintem egyáltalán nem kellene világméretű hajtóvadászatot indítania az áruló ellen; ha le akarja leplezni az összeesküvés-elméletet, hát tegye. Bizonyítéka úgy sincs. Nem kellene reflektorfénybe tenni azzal, hogy neonáci pedofil terroristát csinálnak belőle a médiában. Ellenkezőleg: fogni kellene még háromszáz írót, hogy írjanak ők vad összeesküvés-elméleteket, és az áruló elvész a tömegben és jelentéktelenné válik.

A könyv jelentős részében a materializmust és a materialista világképet ostorozza, de szerintem (sok esetben nem ismervén a pontos részleteket) sok olyasmit is a szájába ad, amit az nem mond. A materialista világképet, mint a legfelsőbb kaszt legújabb trükkjét írja le, amely elzülleszti az emberiséget, mert kiöli belőlük a többre, jóra való törekvést. Egyrészt nem tartom igaznak el ezt az állítását. Másrészt ha a legfelsőbb kaszt tényleg a civilizáció kezdete óta uralkodik, akkor a többi világkép is az ő trükkjük kellene, hogy legyen.

Az író szembeállítja egymással a materializmust és a tudományt, és abban van igazság, hogy e két fogalom nem egy és ugyanaz (bár sokan úgy viselkednek, mintha az lenne). E téren az Északi fény (Arany iránytű) című könyv jutott eszembe, mint Az elme gyilkosai ellenpontja: abban a könyvben egyes szereplők épp a racionalitás nevében szállnak síkra a fanatizmussal és a dogmákkal szemben (és a hollywoodi filmből ez a vonal teljesen kimaradt).

Értelmes logikus sok minden, amint a ninjákról ír. Például amikor azt magyarázza, hogy a ninják nem mászkáltak folyton maszkban és álcázó ruhában, mert az feltűnő. A ninja elvegyül az emberek közt, és erre többnyire nem a maszk a jó megoldás. Szintén: a ninja nem hurcol magával egy rakás fegyvert, mert az feltűnő, a ninja nem kifejezetten karddal küzd, hanem a kor és a szituáció legcélszerűbb eszközeit használja, és végül: a ninja nem harcos, épp elkerüli a harcot, ha harcolnia kell, az hiba.

Az író láthatóan nagyon odavan a japánokért. Ugyanakkor az összeesküvés az egész világot, a teljes emberiséget uralja, de mintha a japánok valahogy kimaradtak volna. Nem túl hízelgő szegény japánokra nézve ez a gondolat...

A regény érdekes kérdést feszeget, vannak benne rendkívül izgalmas gondolatok, de valahogy nem hiteles a számomra az egész, valahogy nem jön át. Sok olyan állítása van, ami szerintem egyértelműen baromság, sok olyan pont van, ahol nem tiszta, illetve teljesen egyoldalú az érvelése, és (szerintem) olyan dolgokat ad mások szájába, amit azok soha nem mondanak. A szereplő többsége superman (super ninja, super milliárdos, super összeeskövő), a cselekmény eléggé hihetetlen, és nem mindig tudom követni a szereplők motivációját.

Ötös skálán: 2 (vagy legfeljebb egy ici-picit jobb).

A könyv egy trilógia, van még két következő része, így a cselekmény nem zárul le.

A Duncan Shelley név egyébként álnév, egy magyar íróról van szó.

Murakami Haruki: Világvége és a keményre főtt csodaország

Murakami Haruki egy híres japán író. Ez volt az első könyv, amit olvastam tőle, de úgy tűnik, nem az utolsó. :)

A Világvége és a keményre főtt csodaország két történetet tartalmaz. Az egyik a Keményre főtt csodaország, a másik pedig a Világvége. A könyv páratlan számú fejezetei az előbbi, a páros számú fejezetek pedig az utóbbi történetét meséli. Mindkét történetet egyes szám első személyben meséli el valaki, és a két történet hat egymásra: áthallások, közös motívumok, furcsa utalások, és a vége felé derül ki, hogy mi a kapcsolat köztük és a mesélőjük között.

A Keményre főtt csodaország a mi világunkban (illetve valami hasonlóban) játszódik, az információs társadalom a szerző által a nyolcvanas években vizionált jövőképében. A főhős egy "numerátor", ami a fülszöveg szerint matematikus, de szerintem nem. A numerátor speciálisan képzett ember, aki információ átkódolásával, titkosításával (és visszafejtésével) foglalkozik. A kiképzése, kondicionálása során elhelyezték benne ezt a tudást, és valahogy ösztönösen, félig-meddig tudat alatt csinálja. A matematikus gondolkozik, míg a numerátor egy gépi feladatot végző ember, mint a Johnny Mnemonic információ-futára vagy a Dűne könyvek mentátjai.

A Világvége egyfajta szürreális fantasy. Fallal körülvett város, ahol egyszarvúak élnek, és a bejáratnál az embernek le kell adnia az árnyékát. A főhős régi álmokat fejt, mert az őr azt mondja neki, ez a dolga.

Egyik történetben sincs a szereplőknek neve. Senkinek nincsen neve. Ráadásul ez hosszan még csak fel sem tűnik, teljesen természetes, hogy az író úgy emlegeti őket, hogy a lány, a kövér lány, vagy a könyvtároslány. Utóbbi - könyvtároslány - mindkét történetben szerepel, de vajon ugyanazt a szereplőt jelentik-e?

A könyv más, mint a többi, nem olvastam még hozzá hasonlót. Gondolkodásra készteti az embert, és nagyon-nagyon különös hangulata van. Mást is kellene még olvasni ettől az írótól!

Ötös skálán: 4 és fél.


Más: Ez a numerátor dolog nem jött be a valóságban. A mai informatikai biztonság arra irányul, hogy az ember a leggyengébb láncszem. Függetleníteni akarja a biztonságot az embertől, mert az ember bizonytalan tényező. A numerátor mai szóhasználattal kriptográfiai kódolóeszköznek, és egyúttal kriptográfiai kulcsnak tekinthető. Mai szemmel butaság a kulcsot emberbe helyezni. Az ember meggondolja magát, megvesztegetik, csalódik, szerelmes lesz, vagy egész egyszerűen elüti egy villamos. Miért kódolná be egy nagyvállalat a titkait egy emberrel, akinek ha másnap a fejére esik egy tégla (vagy a konkurencia lelőheti), és akkor minden titok odaveszett... A könyv értékéből ez persze nem von le, mert a könyv közel nem csak erről szól. Sőt, kifejezetten érdekes belepillantani, hogy a nyolcvanas években hogyan látták az információs társadalom jövőjét. De a könyvön szereplő "az információs társadalom kémregénye" felirat mai szemmel erősen túlzás...