2012. április 21., szombat

Murakami Haruki: Világvége és a keményre főtt csodaország

Murakami Haruki egy híres japán író. Ez volt az első könyv, amit olvastam tőle, de úgy tűnik, nem az utolsó. :)


A Világvége és a keményre főtt csodaország két történetet tartalmaz. Az egyik a Keményre főtt csodaország, a másik pedig a Világvége. A könyv páratlan számú fejezetei az előbbi, a páros számú fejezetek pedig az utóbbi történetét meséli. Mindkét történetet egyes szám első személyben meséli el valaki, és a két történet hat egymásra: áthallások, közös motívumok, furcsa utalások, és a vége felé derül ki, hogy mi a kapcsolat köztük és a mesélőjük között.

A Keményre főtt csodaország a mi világunkban (illetve valami hasonlóban) játszódik, az információs társadalom a szerző által a nyolcvanas években vizionált jövőképében. A főhős egy "numerátor", ami a fülszöveg szerint matematikus, de szerintem nem. A numerátor speciálisan képzett ember, aki információ átkódolásával, titkosításával (és visszafejtésével) foglalkozik. A kiképzése, kondicionálása során elhelyezték benne ezt a tudást, és valahogy ösztönösen, félig-meddig tudat alatt csinálja. A matematikus gondolkozik, míg a numerátor egy gépi feladatot végző ember, mint a Johnny Mnemonic információ-futára vagy a Dűne könyvek mentátjai.

A Világvége egyfajta szürreális fantasy. Fallal körülvett város, ahol egyszarvúak élnek, és a bejáratnál az embernek le kell adnia az árnyékát. A főhős régi álmokat fejt, mert az őr azt mondja neki, ez a dolga.

Egyik történetben sincs a szereplőknek neve. Senkinek nincsen neve. Ráadásul ez hosszan még csak fel sem tűnik, teljesen természetes, hogy az író úgy emlegeti őket, hogy a lány, a kövér lány, vagy a könyvtároslány. Utóbbi - könyvtároslány - mindkét történetben szerepel, de vajon ugyanazt a szereplőt jelentik-e?

A könyv más, mint a többi, nem olvastam még hozzá hasonlót. Gondolkodásra készteti az embert, és nagyon-nagyon különös hangulata van. Mást is kellene még olvasni ettől az írótól!

Ötös skálán: 4 és fél.


Más: Ez a numerátor dolog nem jött be a valóságban. A mai informatikai biztonság arra irányul, hogy az ember a leggyengébb láncszem. Függetleníteni akarja a biztonságot az embertől, mert az ember bizonytalan tényező. A numerátor mai szóhasználattal kriptográfiai kódolóeszköznek, és egyúttal kriptográfiai kulcsnak tekinthető. Mai szemmel butaság a kulcsot emberbe helyezni. Az ember meggondolja magát, megvesztegetik, csalódik, szerelmes lesz, vagy egész egyszerűen elüti egy villamos. Miért kódolná be egy nagyvállalat a titkait egy emberrel, akinek ha másnap a fejére esik egy tégla (vagy a konkurencia lelőheti), és akkor minden titok odaveszett... A könyv értékéből ez persze nem von le, mert a könyv közel nem csak erről szól. Sőt, kifejezetten érdekes belepillantani, hogy a nyolcvanas években hogyan látták az információs társadalom jövőjét. De a könyvön szereplő "az információs társadalom kémregénye" felirat mai szemmel erősen túlzás...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése