2012. március 31., szombat

Diablo 3 béta - első benyomások

Nyertem egy Diablo 3 béta kulcsot, rögtön neki is láttam Sanctuary világának gyakni a szörnyeket.


Some of the stuff below is also available in English.

Első benyomások:

Látvány, hangulat

  • Cool, igazi Diablo hangulata van. :)
  • Kicsit túl sok a spec effekt. Sima nyilat már nem is tudok lőni, a szerzetesem sem tud csak úgy ütni egyet, mindig lángol meg villámlik minden. A démonvadásznak egy skillje, amivel géppuskaként lövi ki a nyílvesszőket. Meg lehet szokni, de talán kicsit túlzás.
  • Úgy csinál, mintha 3D-ben lenne a térkép. Nincs 3D-ben, csak szimulálja, de nagyon érdekes, dinamikus hatást kelt. (Nekem a Doom-ra hasonlít a filozófiája, ott csináltak úgy, mintha 3D-ben mozognál, és ezzel érdekes hatást keltettek.)
  • Hangulatos, hogy a szörnyeknek "belépője" van, pl. felmásznak, kibújnak a földből, létrejönnek, és nem csak úgy ott vannak, mint a D1/D2-ben.
  • Szintén hangulatos, hogy a terep változik. Időnként leomlik egy erkély, összedől egy ház, leszakad egy híd. Feldobja a játékot.
  • Poén, hogy a szörnyekre is rá lehet omlasztani ezt-azt.
  • Nyílpuskával messziről szét lehet lőni a hordókat. Csak egy nyílvessző, és utána szétrobban az egész. Lőttem már szét fúvócsővel ajtót, sőt úttorlaszt is. A jelenség ugyanolyan fura, mint amikor a D2-ben megöltem egy szúnyograjt - a pallosommal (!) - , és nocsak mit dob el a szúnyograj: hát nem egy teljesvértet? Vajon hol tartották szegény kis jószágok azt a baromi nagy páncélt.

Szerepjáték, karakteralkotás

  • Megszűnt a D2-ből ismert skillpont fogalma. Ha elér a karakter egy adott szintet, elérhetővé válnak számára bizonyos skillek. A skill hatásfoka a szinttől, a statoktól és a fegyvertől (lásd később) függ, attól nem, hogy mennyi energiát fektettél a skill tanulásába. Így végül is minden skill elérhető a számodra, ha elég magas szintű vagy, nem kell kigyúrni rá a karaktert.
    Ugyanakkor ki kell választani "néhány" skillt, ezeket tudod használni. Később változtathatsz rajta, de ez időbe telik, cooldown kapcsolódik hozzá. Ez jó, mert így ha ki akarsz próbálni egy új skill-kombinációt, akkor nem kell kigyúrnod egy új übermagas szintű karaktert. Ez rossz is, mert így minden kari ugyanolyan.
  • A D1-ben, D2-ben szintlépéskor stat pontokat kellett elosztani, a D2-ben skill pontokat is. Most egyik sincs, a stat pontokat elosztja a játék, skill pontok pedig megszűntek.
    Ez jó, mert így nem lehet elszúrni a karaktert szintlépéskor. (Pl. ha a D2-ben egy átlagos varázslónőnél az ügyességre tettél pontot vagy egy standard barbárnál az energiára, akkor véglegesen elszúrtad a karit, és már soha nem lehetett optimális.)
    Ez rossz is, mert így végül is minden kari ugyanolyan: név, karakterosztály és a szint - ennyi a karakter. A kari egyedül a felszerelésével szabható testre, de az végül is nem ő maga. A skilleket pedig változtatni lehet.
    Pl. a D2-ben sokféle paladin volt: volt avenger (vengeance+conviction), hammerdin (blessed hammer), zealot (zeal+fanaticism), martyr (sacrifice+fanaticism+redemption), smitadin (smite+fanaticism+holy shield) stb. Most csak kétféle szerzetes van: férfi és nő. A többi csak felszerelés és játékstílus.
  • Apropó, baromi jó, hogy végre minden karakter lehet fiú is és lány is. A D2-ben sok karival (pl. amazon, orgyilkos) azért játszottam keveset, mert idegennek éreztem, hogy női karival játsszak.
  • A skillek sebzése a fegyveredtől függ. Mindig. A barbár esetén ez teljesen ok. Az íjász esetén is rendben van, hogy az íjától függ, hogy milyen erőset lő. De Okavan mester, a harcművész szerzetes is két kardot cipel magával, ezek adják a sebzését. Ha harcra kerül a sor, megmarkolja a kardjait, de mielőtt ütni kell, mindig elteszi őket, és puszta kézzel üt. Ez kicsit komikus, különösen mivel ezek a kardok adják a sebzését (és a spec effekteket, pl. életerőszívást stb). Érdekes módon a varázsló sebzése is attól függ, hogy mekkora baltát cipel magával. Ne aggódjunk, a baltát soha nem lendíti meg, az csak azért kell, hogy jó erős tűzgolyókat (itt: arcane orb) lőhessen. A boszorkánymester (witch doctor) fúvócsövében lévő méreg ereje, sőt még a zombikutyáinak a harapása is attól függ, hogy mekkora fejsze vagy buzogány van a jó doktor kezében. Értem én ennek az okát, de azért ez kicsit túlzás.
    Elkerülendő a giganagy kétkezes pallossal szaladgáló varázslót, be kellett vezetni, hogy bizonyos tárgyakat csak bizonyos karakterosztályok használhatnak. A varázslók leginkább varázsbotokkal fognak mászkálni (mert azt tudják használni), és így megmarad a szerepjáték feeling. Jobban tetszett, hogy a D1-ben minden kari használhatott mindent, feltéve hogy elég magas statjai voltak hozzá. Az is tetszett a D1-D2-ben, hogy a varázslóknak más szempontjaik voltak a fegyverválasztásnál, mint a harcosnak. Harcolni nem akartak vele, de pl. jó volt, ha ad mágia-ellenállást.
    Nem tetszik, hogy az alapfegyvert nemigen lehet használni. Ha a démonvadász vívni akar a karddal, akkor az egyik skillnek az alap támadást kell kiválasztania. (Ez megtehető, bár sokat kell szívni vele, mert nemigen támogatja a játék.) Így ahhoz, hogy az alap támadását használhassa, le kell mondania egy értékesebb skillről. Így a démonvadász szinte csak lőfegyvert használ majd. (A D2-ben volt közelharci amazon, közelharci nekro és közelharci sorceress build is.)
  • A hagyományosan bal oldalon lévő, hagyományosan piros, életerőt jelképező ital megmaradt, de a jobb oldali managömb átalakult. Most kaszttól függően másképp hívják, és más színű. Így manaital sincs. Érdekes módon más-más módon is viselkedik:

    • A barbárnál dühnek (fury) hívják, narancsszínű, és nem töltődik magától, hanem ráadásul fogy. A barbár támadásainak egy része jelentősen tölti, és az is tölti, ha a barbár sebet kap. Néhány különösen erős skill pedig fogyasztja. A barbár harc előtt a fury-töltő skillekkel kell, hogy indítson, majd bevetheti a fury-fogyasztókat is. Ha a barbár győz, gyorsan keres új ellenfelet, mielőtt értelmetlenül elfolyna a felhalmozott fury. A barbár mindig előre megy, mindig gyak és hentel.
    • A szerzetes lelki ereje (spirit) fehér, nem töltődik magától, de nem is fogy. Néhány szerzetes skill spiritet tölt, de a legtöbb fogyasztja. A szerzetesnek jól kell gazdálkodnia. A mögöttes logikát még nem értem.
    • A varázslónak a varázsereje (arcane power) lila, és bár szinte minden skillje csak fogyasztja, pillanatok alatt újratöltődik, így nyugodtan szórhatja a varázserőt. Ha elfogy, csak signature spell-eket használhat, mert azok ingyenesek, de másodpercek alatt újra kap elég varázserőt. A varázslónak tipikusan lesz egy signature spell-je, és sok-sok varázserő-fogyasztója.
    • A démonvadásznak kétféle ereje van: gyűlölet (hatered), ami a támadáshoz kell, és fegyelem (discipline), ami védekezéshez, taktikához. A gyűlölet gyorsan töltődik, és van néhány skill, amivel tölthető is, de a fegyelem csak lassan áll helyre, és csak magától. Ha elfogy a gyűlölet, nem működnek az erős támadások, és szép nyugodtan bejelenti a csóka, hogy bocs, "nincs elég gyűlöletem".
    • A boszorkánymeseternek (witch doctor) manája van, ami ráadásul kék (de ez csak véletlen lehet). A mana úgy működik, mint eddig: szintenként nő (a többieké szinttől függetlenül ugyanannyi), és magától töltődik. Valószínűleg egyre több manára lesz majd szükség, és egyre lassabban töltődik majd magától. A boszmestert úgy találták ki, hogy a mana lassan töltődjön, és így tipikusan idézésre, és hosszan értékes dolgokra használja a manát. Támadni csak keveset tud, mert ripsz-ropsz kifogy a manából. Ez a játékstílus a bétában nem érezhető a számomra, talán a 13-as szintkorlát miatt. Talán később jobban kijön.

Játékmenet

  • Lecsökkent a gyógyitalok jelentősége. Nem lehet bármennyi gyógyitalt benyakalni, az első üvegcse után a kari már nem akart másikat inni. Nem szomjas. Kicsit túlzás volt, ami a D2-ben folyt e téren. A D3-ban a gyógyitalnak is van cooldownja, így a csata nem abból áll, hogy folyamatosan iszod a gyógyitalt. Cserébe megjelentek életerő-gömbök (health globe), amelyekből csata közben lehet életerőt meríteni. Ezt kicsit fura megmagyarázni (bár nem lehetetlen), de sokkal dinamikusabbá vált a csata, és kevesebb az idióta visszamászkálás a városba. Ez jó.
  • A szörnyek "health globe"-okat dobálnak el, amelyek hirtelen töltenek az életerőn. Ha hozzáérsz, fel is használod. Olyan, mintha meginnál egy gyógyitalt. Így ha jól ölsz, gyógyulsz is, de nem kell spájzolni és tervszerűen gazdálkodni velük. Ettől sokkal dinamikusabb a játék. Ez jó.
  • Majdnem minden tárgy ugyanakkora. Egy tőr is két inventory slotot tölt ki, és egy páncél is. Ez vajon miért van így? Hogy páncélokat is lehessen raktáron tartani?
  • Nem könnyű csak úgy kiugrani a csatából. A town portal használata időbe telik, így csak nyugis környezetben ajánlott használni. Ez tök jó.
  • Korlátlan a lőszer. Az íjász bárhány nyílvesszőt kilőhet, egyszerűen nem fogy el. Bizonyos skillekkel a karik furcsa tárgyakat dobálnak - pl. a boszorkánymester el tud dobni egy majd embernyi méretű kínai vázát, amiből pókok jönnek elő - és ezekből a kínai vázákból is korlátlan számú lapul a zsebében.
    A nekro megfelelője a boszmester, de mégis úgy idéz, mint a druida: a semmiből. Csettint egyet, és megjelenik egy zombi. A D2-ben hangulatos volt, hogy a nekronak hullákra volt szüksége a varázslataihoz. Igaz, nem volt szerencsés, hogy ahol nem volt hulla (vagy elfogyott a hulla), ott a nekro - buildtől függően - nagyon gyenge lett. Itt nem kell hulláról gondoskodni, a varázslatok csak úgy teremtik a zombikat. Ettől valahogy nem is olyan fekete az a mágia...
  • Nagyon kényelmes, hogy a karijaidnak közös vagyona, és közös ládája (stack-je) van. Szerepjáték szemszögből ez ugyan nem az igazi, de sok-sok átadogatást megspórol vele az ember. 
  • Időnként kivág a battle.net... ;(

Összegzésként

  1. Nagyon ász a játék, szinte biztos, hogy megveszem, amint megjelenik.
  2. A Blizzard láthatóan sokat feláldozott a szerepjátékból a játszhatóság és a dinamikus játékmenet kedvéért.
  3. Roppant pörgős lett a játék.

Diablo 3 beta - first impressions

The same entry in Hungarian is here.

I have recently won a beta key for Diablo 3, so I started killing the monsters of Sanctuary right away. Here are some of my first impressions of the game:

  • It is cool! Great Diablo feeling once again!
  • The skill points form D2 are gone. If you reach a certain level, you receive certain skills, period. The effectiveness of your skill depends on your level, stats and your weapon (see later), and does not depend on how much you studied the skill.
    Thus, all skills are available for you, and there is no need to train a dedicated character for trying out a new skill combination. This is good. However, it is also bad, as I describe it in the next point.
  • All characters of a certain class are the same. In D1 and D2 you needed to distribute stat points, and in D2 skill points too. In D3 stat points are distributed automatically, and there are no skillpoints anymore.
    This is good, because you cannot screw up a character by putting a point to a wrong place. (E.g. If you had a standard sorceress in D2 and you put a single point to dex, or standard barb and you put single point to energy, the point is forever wasted and the character becomes suboptimal.)
    However, this is bad, because it makes all characters the same. The character has a name, a class and a level, that's all. The character can be customized by the gear only - but those are just objects, and not the character itself. Skills can be changed.
    E.g in D2 there were a lot of different paladins: avenger, hammerdin, zealot, martyr, smitadin, etc. In D3 there are two kinds of monks: male and female. The rest is just gear and playstyle.
  • BTW: It is great that all characters can be both male and female. In D2 I marginalized some great classes because it awkward to play with a female character.
  • Skill damage depends on your weapon. Always. In case of a barbarian or an archer it is fine. However, Master Okavan, my martial artist monk is also carrying two swords for dealing damage. When enemies are nearby, he grabs the swords, but whenever he needs to strike, he puts them away first, and strikes with the fists. It is funny, especially because damage is dealt based on the weapons. Surprisingly, the damage of the wizard also depends on the size of the axe he is carrying. Do not worry, he will never swing the axe, it is needed for casting more powerful arcane orbs only. The poison in the witch doctor's darts and the bites of his zombie dogs also depend on the weight of the club he is carrying. I understand why, but it is funny.

    In order to avoid wizards wandering around with greatswords, certain objects can be equipped by certain classes only. Thus wizards will carry mainly staves, so the RPG feeling remains. I liked when in D1 everybody was allowed to carry everything (if the stat requirements are met), and wizards still used different gear.

    I also miss that - except for barbs and demon hunters - weapon itself cannot be really used anymore. If the monk or witch doctor would like to swing a sword, he would need to select the basic attack as one of the skills. Thus he can choose one less powerful skill. It is a pity, it is too much of a sacrifice...
  • I like that the different four characters have a different way of handling and regenerating mana (or whatever). Blizzard wanted to favor different playstyles with it (and I love this idea), but its effects will probably kick in at higher levels only. In the beta I did not find much difference between the way the wizard and the witch doctor handling its mana (or whatever).
  • I also like the cooldown on potions, I like that town portals cannot be cast instantly, and I very-very much like the shared wealth and shared stack of a player's characters.
To sum up:
  1. The game is great, I surely buy it when it comes out.
  2. A lot of role playing was sacrificed for playability and balance.
  3. The pace of the game became much faster.

I like swords

Nyertem egy Diablo3 bétakulcsot a diablo3.hu vers- és novellaíró pályázatán! Ma érkezett meg a kulcs, rögtön telepítettem is a játékot, és nekivágtam Sanctuary világának, és elkezdtem hentelni a szörnyeket.

Általában a közelharci karaktereket preferálom, a Diablo2-ben kismillió különféle paladinom volt. Most valami mást akartam kipróbálni, ezért most úgy döntöttem, egy lövésszel indulok... Demonhunter!... és csak egyre lőttem-lőttem a gonoszt halomra. Végül valahogy mégiscsak egy harcművész szerzetesem végzett először a csontvázkirállyal, és egyelőre a barbár játékstílusa varázsolt el a legjobban.

"I like swords!" - az 8-bit theater kretén harcosa mondja ezt, amikor valami értelmeset akar mondani. (Az 8-bit theater egy monstre képregénysorozat, amolyan fantasy/szerepjáték paródia. Egyik fő szereplője egy feketemágus, akit Feketemágusnak (Black Mage) hívnak, rettentően gonosz, és soha nem látszik az arca (mert annyira ellentmond az euklideszi geometriának). Második a harcos, akit Harcosnak (Fighter) hívnak, aki remekül küzd a karddal, de egyszerű lélek. A harmadik Tolvaj (Thief, aki egy tolvaj), aki mindent el tud lopni, kivéve, ami le van szögezve és még lángol is. A negyedik a Vörös Mágus (Red Mage), aki szerint a világot az AD&D szabályai szerint játsszák, és időnként úgy ússza meg a csatát, hogy "elfelejti felírni a sebzést", amit kapott.

Nagyon szeretem a közelharci karaktereket, akik bátran - de ésszel - az első sorban állva fogadják az ellen támadásait. Jellemzően strapabíróbbak, mint a lövészek/varázshasználók, ha nem rontanak bután előre, hanem megfontoltan nyomulnak, együttműködnek, és esetleg tárgyakból vagy társaktól némi mágikus támogatást szervezve kihasználják a játék - legyen az MAGUS, Elveszett Világ, AD&D, Neverwinter Nights vagy éppen Diablo - adottságait. Nemcsak hősiesek, hanem kevésbé a vakvéletlenen múlik a túlélésük. Nem végez velük rögtön egy-egy eltévedt csapás, és ha esetleg hibáznak, akkor is van esélyük a túlélésre. (Pl. a Diablo 1-ben egyedül a harcosnak volt némi sansza az életben maradásra, ha körülvették a pokolban, hell fokozaton.) Akkor, amikor kell (és amelyik játékban szabad), scrollokat és pálcákat használva a mágikus támadásaik is hasznosak lehetnek, és ilyenkor is igen strapabíróak (pl. anno a Curse of the Azure Bonds utolsó nagy csatáját pálcákkal felszerelt harcosokkal nyertem meg), és "nagyon értenek az életbenmaradáshoz", akárcsak Cohen, a barbár Terry Pratchett műveiben.

Arany iránytű / Északi fény

Az Északi fény (Northen Light) Philip Pullman fantasy regénye. A regény Az Úr sötét anyagai (His Dark Materials) ciklus első kötete, a folytatásai A titokzatos kés (The Subtle Knife) és A borostyán látcső (The Amber Spyglass). Az arany iránytű (The Golden Compass) egy film, amely az Északi fény című regény alapján készült Nicole Kidman és Daniel Craig szereplésével. A könyveket kb. 2-3 éve olvastam, a filmet a napokban láttam.

A könyv egészen fergeteges. Teljesen magával ragadott a világa, amelyben az embereket egy részük állatként (daimónként) kíséri őket, ahol a történelem egy kicsit másképp alakult (pl. nem volt reformáció), a részecskefizikát következetesen "kísérleti teológia" néven emlegetik, ahol léghajókkal járnak, és a messzi északon a páncélos medvék királysága húzódik.

A film anyagilag bukás lett, bár állítólag jó kritikákat kapott. Nekem tetszett, nagyon szép alkotás, egészen beszippantja az embert, és sokat visszaad a könyv hangulatából. A látványvilága gyönyörű, a két ismert színész remek választás volt a szerepre. Alapvetően hű a könyvben leírt történethez, bár néhány ponton "kicsit" más.

Ugyanakkor teljesen kimaradtak a filmből a vallási kérdések. Az első könyvben még kevésbé fontos szerepet játszik a vallás, így ez itt elsőre csak kicsi módosításnak tűnik. A későbbi könyvekben, már kevésbé lett volna  kerülhető a téma. Sajnos úgy tűnik, nem lesz folytatás, és csak az első rész készült el. Kíváncsi vagyok, mit kezdtek volna a "kényes" témával.

A könyvek Milton Elveszett Paradicsomának egyfajta utángondolásai. Az Elveszett Paradicsomban a Sátán a racionalitást és a szabad akaratot képviseli, ezek nevében lázad Isten ellen, és nemhogy ördögi, de már-már pozitív szereplőként jelenik meg (akárcsak Goethe Faustjában vagy Az ember tragédiájában). Pullman könyveiben Lord Asriel (akit Daniel Craig játszik a filmen) felel meg ennek a szereplőnek, aki az ész és a szabad akarat nevében toboroz seregeket a Fennhatóság ellen. A Fennhatóság a legelső angyal, aki először jött létre, és később azt hazudta társainak, hogy ő teremtette a világot, és így ő uralkodott. Később egy másik angyal puccsot szervezett ellene, és megdöntötte, így a Fennhatóság már csak névleg a világ ura. Lord Asriel azt tűzi ki célul, hogy felkeresi Istent / Fennhatóságot, és számon kéri rajta a sok szörnyűséget, ami a világban történik. Ezért akar kaput nyitni más világok felé. Az első könyv a kapu megnyitásáig tart.

Lord Asriel nem igazán pozitív figura, sőt. (Igaz, ez a filmből nem derül ki.) Az első könyv ott végződik, hogy megnyitja a kaput, de a filmből ez kimaradt. A film kicsit előbb végződik, így happy end lehetett. Iorek Byrnison, a jegesmedve-király visszaszerzi a trónját, kiszabadítják a gyerekeket, és Lyra a kissráccal elindulnak Asriel felé. Lyra azt is megjósolja, hogy Asriel tőle fogja megkapni, amire vágyik. Azt már nem tudjuk meg a filmből, hogy Asrielnek egy gyerekre van szüksége a kapu megnyitásához, mert egy gyerek feláldozásával (a gyerek és a daimón elválasztásával) nyerhet elegendő energiát a kísérletéhez. A könyv úgy végződik, hogy Asriel tényleg megörül a kissrácnak, és - a magasztos cél érdekében - annak rendje és módja kinyírja, megnyitja a kaput, és mindenki átkerül egy másik világba - valahova. A film hamarabb végződik; a happy endnek mindig az a titka, hogy jókor kell abbahagyni.

A másik oldalról kevesebbet tudunk, de őket is vallási cél motiválja. Jobbá akarják tenni az emberiséget, meg akarják védeni őket a bűntől, vagy attól, amit ők annak hisznek. Ezen kívül megjósolták, hogy lesz új bűnbeesés, lesz új Ádám és Éva, és ezt akarják megakadályozni, méghozzá minden áron. Lyrának pechére pont ő lesz az új Éva, aki ha nincs, akkor nincs bűnbeesés. Míg Asrielék a bűnbeesést jó dolognak, a szabad akarat diadalának tartják, az egyház érthetően meg akarja akadályozni azt.

Lényeg, ami lényeg, a könyv velejét elég nehéz átadni anélkül, hogy ezekbe a kérdésekbe belemennénk.

A könyv igen különös olvasmány, az akció mellett filozofikus, elgondolkodtató is. Én nem tartom vallásellenesnek, de tény, hogy nyitottság szükséges hozzá, mert tabukat feszeget. Azt is megértem, ha valaki megbotránkozik rajta.

A film is jó lett, de aki nem ismeri a könyvet, az nem biztos, hogy követni tudja. Jól átadja a könyv hangulatát, követi a cselekményét, de a könyvben leírt viszonyokat leegyszerűsítették (különben nem fért volna bele egy mozifilmbe),  ezáltal az összetett sokszínűség, ami a könyv egyik fő erőssége, elveszett. A későbbi könyvek főbb szereplőit is mind megjelenítették (pl. a boszorkány egyáltalán nem hiányzott a film cselekményébe), hogy talán később el lehessen készíteni a folytatást, de ezáltal időnként követhetetlennek, értelmetlennek tűnik.

Ötös skálán:
  • Az első könyv (Északi fény): 5 (vagy legalább nagyon közel jár hozzá).
  • A második két könyv: 3 és 4 között, talán inkább 4 közelében.
  • A film: 4 (de lehet, hogy csak annak, aki olvasta a könyvet).

2012. március 22., csütörtök

Diablo meglocsolja Andarielt

A diablo3.hu vers- és novellaíró pályázatot hirdetett meg, amin locsolóverssel is lehet indulni, és ez alaposan megfogta a fantáziámat. Bétakulcsot lehet nyerni, aminek nagy jelentősége már nincsen, hiszen május 15-én úgyis kijön a teljes játék. Ennek ellenére, ez jó poén, nem szabad kihagyni. Láthatóan sok jó pályamű érkezik.

Én nem Diablóról szóló locsolóverset írtam, hanem Diablo számára írtam locsolóverset. Neki biztos kell a segítség, mert szegény nem sokat locsolkodhatott, hiszen alkatából és fellépéséből adódóan többnyire nem látják szívesen, ha becsönget valahova locsolkodni. Az emberek vagy sikítoznak vagy menekülnek vagy ripsz-ropsz hamuvá égnek, szóval elég nehéz meglocsolni őket...

Felmerül a kérdés, hogy vajon kit locsolna meg Diablo. Tudatosan nem néztem spoilereket, így a D3 lore-ban nem vagyok otthon, így maradt a D2. Úgy gondolom, a Nagy D egy act bossnál nem adnál alább, közöttük pedig csak egy nőnemű van... Így nyilván Andarielt locsolja meg. Felmerült persze a gonosz grófnő is, de őt elvetettem, mert még neve sincsen (bár lehet, hogy amúgy volna, és Báthory Anna lenne).

Íme az én pályázatom:

Zöld erdőben jártam,
Nagy tüzet csináltam!
Ki épp arra járt - ő baja.
Ott többé nem nő ibolya.

Csókod gyilkos méreg, tisztán,
Tőled retteg egész Tristram.
Négy póklábad olyan fáint'
(Csókoltatom Deckard Caint)
Édes hangod andalít el,
Én Királynőm, Andariel.

Fajtánk csak öl, sosem agyal
Számban figyel sok-sok agyar
Szólítom tesómat, Baal-t,
S míg ő csápol, ontok bélt.
Legyőzhettek kétszer - bután;
Feltámadok Húsvét után...
   (mégis!
   én is!)

Ha locsolok, az öl, mivel,
Én nem spriccelek kölnivel.
Ki éghető, szedje lábát,
Fröcskölök én izzó lávát.
Pofám nagyra tátom ki, lám:
Dől belőle vörös villám.
Belsőmből jött tűz és ménkő!
Nem pacsuli, hanem kénkő
Üde illata kísért, és
Ez nem sértés, ez ... kísértés...

Összehordtam hetet-havat,
Önthetnél rám te is savat.
Hozzál láncot, hozok ostort,
Hagyd már ott azt a kolostort!
Pokolbéli szado-mazon,
Felizgulok azon - nagyon!
Azt szeretem én is, ha Te...

... Ördögöd van. Locsolhat-e?



BTW: Nemrég akadtam rá Deckard Cain e rapjére, ahol is az akkor már 90 feletti színész nyomja a kretén kínrímeket. Cool. Michael Gough-t az első Batman filmben láthattuk, ott ő játszotta Batman komornyikját. Igaz, akkor még nagyon fiatal volt, alig múlt 70.

2012. március 18., vasárnap

Krízispont (Margin Call)

A Krízispont a Válság kirobbanásáról szól. Egy pénzügyi cégben (bankban? ) néhány kockázatelemző rájön, hogy amire a cég épített, az pillanatokon belül összeomolhat, sőt össze fog omlani, sőt lényegében már össze is omlott. (A film  eseményei állítólag a Lehmann Brothers végnapjaival állnak párhuzamban.) Riasztják a vezetőséget, összeül a válságtanács, és próbálnak kisütni valamit: megmenteni a céget, vagy legalább találni egy felelőst.

A film a lélektani folyamatokra fekteti a hangsúlyt. Szinte alig-alig nyomnak pénzügyi dumát, amikor valamelyik szereplő szakmai részekbe menne bele, valaki mindig megszólal, hogy "használj egyszerű szavakat, mondd angolul/magyarul, mert én főnök vagyok" - végül is a néző is kell, hogy értsen valamit az egészből. Így keveset tudunk meg arról, hogy mi történt/történik, a film arra helyezi a hangsúlyt, hogy a részt vevő személyek mit éreznek. Az állásuk, egzisztenciájuk, karrierjük miatt aggódnak, a céget próbálják menteni, esetleg morális kérdéseken rágódnak.

A cég két dolog között választhat: válaszút előtt áll: vagy szépen csöndben csődbe megy, vagy - villámgyorsan, áron alul, óriási veszteséggel - eladja másoknak a veszélyes befektetéseit, és ezzel másokat visz csődbe. A vezetőség - logikusan - az utóbbi megoldást választja, így a kereskedők olyan papírokat kezdenek árulni, amelyekről ők maguk is tudják, hogy fabatkát sem érnek, és tudják, hogy aki megveszi, az pórul jár.

Aki morális kérdésekkel szembesül, többnyire mind beadja a derekát, és a szerinte etikátlan megoldást választja. Vagy azért teszi ezt, mert megfenyegették, vagy azért, mert kell a pénz, vagy azért, hogy tovább pörögjön a mókuskerék. A "kell a pénz" érdekes szempont. Az egyik szereplő folyamatosan azon pörög, hogy ki mennyit keres. Ő a szamárlétra legalján negyedmillió dollárt keres évente, de egy középvezető már két és félmilliót (elmondja, hogy ebből ötvenezret ruhára, százötvenezret autóra, hetvenötezret pedig kurvákra költ), a felsővezető pedig... húú...

Érdekes fricska, hogy a legjobb pénzügyi kockázatelemző szakemberekről közben mellékesen kiderül, hogy végzettségüket tekintve eredetileg mérnökök, és csak a pénz miatt kezdtek pénzügyekkel foglalkozni. :)

A film jó, nekem legalábbis tetszett. Sok ismert és/vagy jó színész jelenik meg, és jól játszanak. Profi iparosmunka, de nekem nem sok új gondolatot vetett fel. Amit csinál, azt jól csinálja, semmi több.

Ötös skálán: 4.


Más kritikák:

2012. március 15., csütörtök

Ben Pastor: A folyamai rabló

Vannak jó könyvek, és vannak rossz könyvek. Vannak könyvek, amelyek jónak indulnak, de aztán kiderül, hogy valójában rossz könyvek. Végül, van néhány olyan könyv is, hogy olvasás közben az ember végig kínlódik, és a falat kaparja, hogy milyen pocsék, és csak miután becsukja, akkor érti meg, hogy miről is szólt, és akkor jön rá, hogy mégis csak jó könyv volt. A fantasy műfajban John Caldwell A hajnal trilógiája című regényével jártam így. A folyami rabló esetén is ez volt az érzésem.



Ben Pastor A folyami rabló (Water Thief - elolvasva talán inkább a Víztolvaj címet kellett volna kapnia) című könyve a történelmi krimi műfajába tartozik. A történelmi krimikhez részletes korrajz tartozik, egy bűneset (ami gyakran megtörtént tényen alapul), és egy nyomozás valamikor a múltban. Sokszor történelmi személyek is megjelennek, és az olvasó sokat megtudhat a korról, amiben a krimi játszódik.

A folyami rabló igen béna történelmi krimi. A főhős Diocletianus egy történésze, aki egy kb. 100 évvel korábban (Hadrianus korában) történt gyilkosságot próbál felgöngyölíteni, mert éppen Hadrianus életrajzát írja. A gyilkosság történelmi tényen alapul. A hulla létező személy volt, és máig tisztázatlan körülmények között halt meg, valószínűleg meggyilkolták. Fura, hogy bárkit is érdekelne egy 100 évvel korábbi gyilkosság, de valahogy, valakik mégis próbálják eltüntetni a nyomokat, így újabb hullák jelennek meg. A főhős (aki elvileg létező személy volt, de csak annyit lehet tudni róla, hogy valamikor írt egy levelet Diocletianusnak, és abból az derül ki, hogy jó barátságban voltak) próbálja felgöngyölíteni az eseményeket, de nemigen tud meg semmit, csak minden nagyon gyanús. Nem túl aktív szereplő, cselekvés helyett inkább könyvtárakban túr régi feljegyzések között, holott elvileg katonaember lenne. Az író (aki valójában egy amerikai/olasz írónő) szintén történész, és részletesen leírja, hogy hősünk mikor pontosan kinek milyen művét olvassa. Egy történész számára lehet, hogy izgalmas ebben élvezkedni, de ha az olvasó akciót, szexet és erőszakot vár, akkor baromira unalmas olvasmánnyal találja szembe magát. Végül valami ködös és valószerűtlen összeesküvéssel találjuk szembe magunkat, amit nagyon nehéz komolyan venni. Amolyan Da Vinci kód az ókori Rómában, csak rejtvények nélkül és értelmes megoldás nélkül, és mégis, kit érdekel egy ködös összeesküvés-elmélet, ami már rég nem aktuális, hiszen a regény kb. 1700 éve játszódik? Egyszer csak vége a könyvnek, és továbbra sem történik semmi említésre méltó. Végül becsukom a könyvet, és akkor basszus, rájövök, miről is szólt. Nem az utolsó oldalon találtam meg a lényeget, hanem utána. Nincs leírva.

Lehet, hogy ha jobban képben vagyok, hogy mi is történit Diocletianus korában, akkor nem leszek ennyire paff a végén. Kb. 2 éve olvastam, és sokat jut az eszembe végül is jó könyv volt. Diocletianus (és Constantinus) kora pedig igen izgalmas korszak volt. Azóta elolvastam az Aranykoporsót is és Paul Doherty A gladiátor dala című könyvét is ugyanerről a korszakról, mert felkeltette az érdeklődésemet.

A folyami rabló számomra a hardcore történelmi regények közé tartozik, nehéz olvasmány volt.

Ötös skálán: 3, mert a végén a paff érzés kellőképp ellensúlyozta a kínlódást, amíg átrágtam magam azon a sok oldalon.

Van egy folytatásai is A tűzébresztő (Fire Waker) címmel, most kezdtem el olvasni. Folytatni nemigen lehet, mert A folyami rabló így kerek egész, csak le lehet írni egy új történetet ugyanazokkal a szereplőkkel. Remélem, megéri a szenvedést, mert szenvedek bizony ezzel is...

Diablo3: 2012. május 15!

Végre bejelentették: 2012. május 15-én jelenik meg a Diablo 3!

2012. március 2., péntek

Robert Graves: A vitéz Belizár

A regény Belizár avagy Belisarius, egy római/bizánci hadvezér életrajzát mutatja be. Belizár a VI. században élt, főként I. Justinianus uralkodása alatt működött. Sokat harcolt a germánok és a perzsák ellen, elfoglalta Karthágót (ezek szerint, hiába szántották fel, és hiába vetették be sóval, mégis nőtt város a helyén), valamint bevette és egy ideig megtartotta Rómát (azaz a Keletrómai Birodalom számára el/visszafoglalta a volt Nyugatrómai Birodalom fővárosát) is. A birodalom szinte minden határán harcolt, nagy tetteket hajtott végre, de alig-alig kapott támogatást császárától, akinek a birodalmát többször is megmentette. Végül árulással vádolták, kegyvesztett lett, és a császár parancsára meg is vakították.

A történet engem Asimov Alapítvány és Birodalom című regényének generálisára emlékeztetett, és - mivel az Alapítvány legtöbb része történelmi párhuzamot mutat be - utánaolvasva azt találtam, hogy Asimov nemcsak hogy Belizárról mintázta az Alapítvány és Birodalom Bel Riose generálisát (tényleg, a nevük is hasonló), hanem egyenesen Robert Graves könyve ihlette a figurát és a történetet. Az Alapítvány és Birodalom azt mutatja be, ahogy a növekvő Alapítvány szembekerül a hanyatló Galaktikus Birodalommal. Hiába szolgálja zseniális és hűséges generális a Birodalmat, nem győzhet, mert a Birodalom képtelen győzni. A hanyatló Birodalomban nem létezhet hűséges és zseniális generális: a zseniális generális általában megdönti a császárt, és a helyébe lép; az erős császár nem hagyja, hogy zseniális generálisok dicsőséget arassanak, előbb-utóbb megszabadulnak a zseniális generálistól, nehogy az megdöntse őket. A Birodalom már szervezetileg képtelen a Birodalom érdekeit jól képviselő, zseniális generális felmutatására, kizárólag inkompetens hadvezérek vezethetik a Birodalom seregeit, ők nem veszélyesek a császár számára. A Birodalom pedig veszít, mert veszítenie kell.

Hiába győzött Belizár, hiába nyerte meg a csatáit, folyton visszarendelték, vagy csak nem küldtek neki utánpótlást, és a Bizánci Birodalom nem tudta megtartani a hódításait.

Nagyon érdekes regény volt, Robert Graves zseniális, bár elég régi. Aki a folyamatos szex-erőszak-akció könyveket szereti, annak valószínűleg nem fog bejönni. Viszont nagyon sokat meg lehet tudni egy izgalmas, különös korszakról, amiben a katonák, a főurak, a kocsmában mulató részegek, de még az utcalányok is mély teológiai vitákat folytatnak. Akkor még nem ismerték a focit, akkor más volt az, amihez mindenki értett, és amihez mindenki hozzászólt... :D