Assassin's Creed

Az Assassin's Creed volt az első "orgyilkosos játék", amivel közeli kapcsolat a kerültem, és a sorozat első része ekkorra már régi darabnak számított.

A kerettörténet napjainkban játszódik, és arról szól, ahogy egy titkos társaság hightech eszközökkel próbálja visszaállítani hősünk egy távoli ősének emlékeit. Maga a játék a múltban játszódik, az emlékek közt.

A sorozat első része a Szentföldön játszódik a keresztesháborúk idején, hősünk őse egy hasszasszin, aki templomosokra vadászik. A hasszasszinok egy titokzatos középkori arab orgyilkos csapat, majdnem minden titkos társaságokról szóló könyvben találkozhatunk, ahol templomosok is szerepelnek: ilyen pl. az Angyalok és démonok (ott egy hasszasszin a csúnyabácsi verőembere) a Foucault inga, a Baudolino, és a Szerb Antaltól a Pendragon Legenda is.

Fantasztikus hangulata van a játéknak, alaposan beszippantja az embert. Az orgyilkos Altair egymás után iktatja ki a célpontokat, s közben igen hangulatos cselekmény fejlődik ki. A műfajnak megfelelően megkapod a célpontodat, utánajársz, kiismered a környezetét, majd hirtelen lecsapsz.
Hatalmas világban mozoghatunk, és annak ellenére, hogy hasszasszinunk csak néhány funkcióval bír, igen nagy szabadságot élvezünk. Különösen hangulatosak a lovas/utazós részek (még nem láttam számítógépen ilyen jól kidolgozott lovaglást), bár sajnos semmi szerepük nincs. Általában igen sok opcionális rész van a játékban.

Sajnos sokat kell vívni. A vívás is hangulatos persze, de az orgyilkos ha teheti, nem vív, nem harcol; mert a ha harcra kénszerül, az hiba. Úgy kell alakítani a helyzetet, hogy ne kerüljön harcba, mert a katonák  mindig sokkal többen lesznek, és nem küzdhet meg egyedül egy hadsereggel. Az igazán jó orgyilkos csak egyvalakit öl meg: a célpontot. Ehhez képest Altair szinte mindig kivont karddal cikázik néhány (a játék végén inkább néhány tucat) templomos között. A későbbi küldetésekben a harc egyre nagyobb és nagyobb szerepet kap, a végén egész templomos-hadtestekkel kell vívni. Sajnos a játék csak ilyen módon nehezedik; egyre több az ellenfél, és egyre gyorsabban reagálnak, ez a leglustább módja a játék nehezítésének.


Egy küldetés általában a következőképpen alakul:

1. Altair megkapja a feladatot a főnökétől, és elutazik a megfelelő városba. A városban felkeresi a hasszasszinok összekötőjét.
2. Nyomozati szakasz következik. Altair felmászik a város magas tornyaira, így képet kap a város felépítéséről, majd néhány trükkös feladatot kell teljesítenie. Ez például lehet orgyilkosság, lehet zsebmetszés, lehet egy titkos beszélgetés kihallgatása vagy a tetőkön való eszeveszett száguldás. (A zászló-gyűjtögetős feladatokat nem állhattam, azokat mind kihagytam.) A nyomozati szakasz végén ismét felkeresi az összekötőt, és megkapja az engedélyt a feladat végrehajtására.
3. Altair megkeresi a célszemélyt (itt általában látunk egy videóbejátszást, ahol megismerhetjük az illetőt), majd közel jut hozzá, és megöli (itt is szokott lenni egy bejátszás, amikor kedélyesen elcsevegnek, amíg az illető kiszenved).
4. Altair rohan, mint állat, mert az őrök nem díjazzák, hogy megölte a főnöküket. Itt el kell tűnnie a szemük elől, el kell bújni, majd vissza kell jutni az összekötőhöz.

Sajnos a nyomozati szakasz eredményétől független, hogy mi történik a célszemély kiiktatásakor, teljesen mindegy, milyen információkat gyűjtesz össze. Az egyik első célpont például csapdába csal, és nem tudsz mit csinálni ellene, kénytelen vagy egyenlőtlen küzdelembe bocsátkozni vele. Akkor lenne igazán jó a játék, ha el lehetne kerülni valahogy az ilyen csapdákat, és tényleg én dönteném el, hol és hogyan akarok lecsapni.

Már késő este volt, de csak egyetlen küldetésem volt hátra, a főgonosz. Gondoltam, ezt még befejezem. Rámront kismillió templomos, köztük a főgonosz, nagy nehezen legyőzöm őket, erre kiderül, van még egy küldetés, és csak utána halhat meg a piszok. Keresztülvágom magam egy templomos-hadseregen, és végre kinyírom. Haldoklás közben bájcsevegek vele egy kicsit, mire kiböki, hogy van még egy másik főgonosz, aki nála is sokkalta gonoszabb. Erre jön még egy hosszú küldetés, ahol többször is meg kell verekedni a főfőgonosszal. Nagyon késő lett, mire levágtam, és másnap totál kába voltam munka közben.

Én már befejeztem a játékot, amikor megtudtam, hogy a rejtett tőrt (hidden blade) harc közben is lehet használni, és az egy (ellen)támadással öl meg akárkit. Ha ezt tudom, kevesebbet kínlódok a harcokkal. Így működik:

Kicsit beszóltam itt-ott a játékra, de ettől még igen fantasztikus élményt nyújt, és:
Ötös skálán: 4 és fél.

Nem csoda, hogy óriási kultusza lett. Az első részben Altair története lezárul, de további részek is készültek, ahol a jelen korban élő főhős más őseinek emlékeiben vájkálnak. A második rész Itáliában játszódik, a reneszánsz idején, a közelmúltban megjelent harmadik rész pedig az amerikai függetlenségi háború idején. Ez utóbbiról készült ez a mókás dal:

Jelentek meg Assassin's Creed könyvek, is de nem volt szerencsém hozzájuk. A játéknak van saját wikije, még magyarul is.

Itt található egy leírás a végigjátszásról, de szerintem kár megnézni, mert nincs szükség rá, és rontja a játékélményt. Én kizárólag a már befejezett küldetésekre néztem rá, és csak azért, hogy "na, ezt a csapdát el lehetett volna-e kerülni", és mindig kiderült, hogy nem.

Duncan Shelley: Az elme gyikosai I - Az áruló

Nem szeretem az összeesküvés-elméleteket. Nem hiszek bennük. Az elme gyilkosai című regény szerint egy nagy összeesküvés uralja az emberi civilizációt már annak megalapítása óta. Az alapítók, a legfelső kaszt mindent a kontrolljuk alatt tartanak, és elnyomják, megnyomorítják az emberiséget. Uralják a főbb országokat, uralják a médiát, uralják a tudományt, uralják a kultúrát, és szine bármit megtehetnek. Tudatosan formálják, alakítják, manipulálják az emberiség világképét, ideológiákat teremtenek és taposnak el, hogy az emberiség kontroll alatt legyen.

A könyvben nagyon sok érdekes gondolat van, és el tudom képzelni, hogy a leírtak egy nagy része valóban folyik - de nem így. Szinte biztos, hogy vannak csoportok, akik különféle módon manipulálják az emberiséget, tudatosan formálják a világképünket, alakítják gondolkodásmódunkat. Az hihetetlen a számomra, hogy egyetlen csoport lenne, amely ennyire hatalmas, ennyire globális és ennyire sikeres.

Szerintem sok kisebb-nagyobb csoport van, ezek próbálnak hatni, egy részük valóban bír hatással, egy másik részük csak szeretne, egy részük minimális hatást gyakorol, egy másik részük kicsit nagyobbat, de nem hinném, hogy bárki is ilyen totális hatalommal bírna. A világ bonyolult és összetett, uralni nehéz, irányítani nehéz. A csoportok egy része rövidebb ideig működik, egy része hosszabb ideig, időnként feloszlanak, kipusztulnak, szétválnak vagy csak jelentéktelenné válnak. (A "civilizáció kezdete óta" uralkodó legfelsőbb kaszt azért sem hihető számomra, mert néhány száz évvel ezelőtt még közel nem volt olyan szintű közlekedés vagy távközlés, mint most, így nem értem, hogyan lehetett akkor a teljes világon uralkodni.) A csoportok hatnak egymásra is, egy részük tudatosan, egy másik részük véletlenül, és előfordulnak véletlen tényezők is, amivel egyáltalán nem számolnak. Nem is mindegyik hat mindegyik területen. Egy részük politikai vagy vallási ideológiát terjeszt, egy másik részük az étkezési vagy utazási szokásainkat szeretné befolyásolni, vagy csak azt akarja elérni, hogy mindenki addig éljen, amíg csak lehetséges. Egy részük nem is rosszindulatú, és egyáltalán nem is titkos. amit csinál. A Dűne című regényből ismert világkép - sok tényező, ahol a végeredmény ezek eredője - sokkal hihetőbb számomra, mint az egy nagy összeesküvés.

Az elme gyilkosai egy főszereplője az egyik beavatott, aki úgy dönt, elege volt, és kitálal, leleplező könyvet ír arról, hogy mi folyik a világban. Ugyanakkor az az igaz, amit az előbb leírtam, akkor nem csak, hogy nem is igazán van mit leleplezni, nem is lehet senkit megdönteni így. A regényben pedig a legfelsőbb kasztnak szerintem egyáltalán nem kellene világméretű hajtóvadászatot indítania az áruló ellen; ha le akarja leplezni az összeesküvés-elméletet, hát tegye. Bizonyítéka úgy sincs. Nem kellene reflektorfénybe tenni azzal, hogy neonáci pedofil terroristát csinálnak belőle a médiában. Ellenkezőleg: fogni kellene még háromszáz írót, hogy írjanak ők vad összeesküvés-elméleteket, és az áruló elvész a tömegben és jelentéktelenné válik.

A könyv jelentős részében a materializmust és a materialista világképet ostorozza, de szerintem (sok esetben nem ismervén a pontos részleteket) sok olyasmit is a szájába ad, amit az nem mond. A materialista világképet, mint a legfelsőbb kaszt legújabb trükkjét írja le, amely elzülleszti az emberiséget, mert kiöli belőlük a többre, jóra való törekvést. Egyrészt nem tartom igaznak el ezt az állítását. Másrészt ha a legfelsőbb kaszt tényleg a civilizáció kezdete óta uralkodik, akkor a többi világkép is az ő trükkjük kellene, hogy legyen.

Az író szembeállítja egymással a materializmust és a tudományt, és abban van igazság, hogy e két fogalom nem egy és ugyanaz (bár sokan úgy viselkednek, mintha az lenne). E téren az Északi fény (Arany iránytű) című könyv jutott eszembe, mint Az elme gyilkosai ellenpontja: abban a könyvben egyes szereplők épp a racionalitás nevében szállnak síkra a fanatizmussal és a dogmákkal szemben (és a hollywoodi filmből ez a vonal teljesen kimaradt).

Értelmes logikus sok minden, amint a ninjákról ír. Például amikor azt magyarázza, hogy a ninják nem mászkáltak folyton maszkban és álcázó ruhában, mert az feltűnő. A ninja elvegyül az emberek közt, és erre többnyire nem a maszk a jó megoldás. Szintén: a ninja nem hurcol magával egy rakás fegyvert, mert az feltűnő, a ninja nem kifejezetten karddal küzd, hanem a kor és a szituáció legcélszerűbb eszközeit használja, és végül: a ninja nem harcos, épp elkerüli a harcot, ha harcolnia kell, az hiba.

Az író láthatóan nagyon odavan a japánokért. Ugyanakkor az összeesküvés az egész világot, a teljes emberiséget uralja, de mintha a japánok valahogy kimaradtak volna. Nem túl hízelgő szegény japánokra nézve ez a gondolat...

A regény érdekes kérdést feszeget, vannak benne rendkívül izgalmas gondolatok, de valahogy nem hiteles a számomra az egész, valahogy nem jön át. Sok olyan állítása van, ami szerintem egyértelműen baromság, sok olyan pont van, ahol nem tiszta, illetve teljesen egyoldalú az érvelése, és (szerintem) olyan dolgokat ad mások szájába, amit azok soha nem mondanak. A szereplő többsége superman (super ninja, super milliárdos, super összeeskövő), a cselekmény eléggé hihetetlen, és nem mindig tudom követni a szereplők motivációját.

Ötös skálán: 2 (vagy legfeljebb egy ici-picit jobb).

A könyv egy trilógia, van még két következő része, így a cselekmény nem zárul le.

A Duncan Shelley név egyébként álnév, egy magyar íróról van szó.