2016. július 13., szerda

Hearthstone standard

Valami miatt nem írtam még a Hearthstone-ról, ez a Blizzard online gyűjtögetős kártyajátéka. A Magic: The Gathering babérjaira tör. A magic-kel nem játszottam, de sokat hallottam/olvastam róla, és nagyon kíváncsi voltam a Hearthstone-ra.

Bejött. Nagyon egyszerű szabályok (legalábbis elsőre), és meghökkentően mély stratégiák kialakítására alkalmas. Az egyik ok, amiért eddig nem bloggoltam róla, az az, hogy... vadul hearthstone-oztam. xD

A Magic-re állítólag rettentő pénzeket el kell költeni, és folyamatosan avulnak el (planned obsolecence) Különösen tetszett, hogy ingyenes, pontosabban free-to-play. Egyetlen fillér/cent elköltése nélkül igen jól lehet játszani vele. Persze sok-sok időt kell fektetni hozzá a játékba. Nem is arról van szó, hogy sokat kell játszani vele, hanem rendszeresen kell játszani, meg kell csinálni a napi küldiket hosszú heteken, hónapokon át. Ha viszont kihagysz, kevesebb játékpénzed lesz, kevesebb lapod lesz, rosszabb helyzetbe kerülsz (feltéve, hogy valódi pénzt nem akarsz költeni a játékra). Szóval, függőséget okoz. Egy idő után ez nem tetszett, úgy éreztem, muszáj belépnem, hogy szinten maradjak. Mire már kb. összeszedtem az összes olyan lapot, amit meg is akartam szerezni, jött egy kiegészítő, és megint volt mire kuporgatni.

Nemrég megjelent az új kiegészítő, a Whispers of the Old Gods (WotOG), és azóta némiképp lecuppantam a játékról. Nem is magával a WotOG kiegészítővel van baj, az nagyon érdekes, újszerű lapokat hoz, hanem a Standard nevű játék formátummal.

Kitalálták ugyanis, hogy a régi kiegészítőket kivezetik, és mindig csak az alaplapok lesznek a játékban, meg az utolsó 2 évben megjelent kiegészítők. Így a lapjaim egy része (Goblins and Gnomes és a Naxxramas csomagok) kiestek, úgy éreztem, elvették őket tőlem. Való igaz, hogy ezzel felkavarták a metagame-et, új gondolatok, új stratégiák jelenhettek meg, de akkor is elvették a lapjaimat. Nem értem, miért kellene ehhez lelkesednem is.

Miért csináltak ilyet? A GoG lapok egy része túl erős lett. Persze, ezeket meg lehetett volna változtatni, ahogy pár klasszikus lap esetén meg is tették. Vagy egyre erősebb és erősebb lapokat hoznak ki (és a régiek elavulnak a power creep miatt), vagy az új lapoknak csak egy kis része kerül majd bele az új paklikba, és túl könnyen meglehet valakinek egy jó, kompetitív pakli. Túl nagy volt a belépési küszöb, aki újonnan akarna Hearthstone-ozni, annak túl sok hiányzó lapot kellene bepótolnia, tehát túl drága lett a játék. Értem én, értem, de akkor is elvették a lapjaimat.

Ráadásul azt is érzem, hogy kifogytak az ötletekből, hogy lehetne nagy balhé nélkül úgy igazán felkavarni a metagame-et, ezért inkább kidobták a lapok egy részét, és... és ezt a későbbiekben is így fogják csinálni.

Mit tehetek?
  1. Nem játszom Standard-ot, hanem Wild-ot, ahol az összes lapomat használhatom. Nem tetszik, mert a Standard-ot fejlesztik, ott próbálnak egyensúlyt kialakítani.
  2. Arená-t játszom, ott mindegy, milyen lapok vannak meg, és a régi lapok is működnek. Sajnos a WotOG lapok egy része meg ott nem működik (mert C'Thun-nak és barátainak Arenában nincs sok értelme), illetve az Arena pénzbe (igazi/játék) kerül, és stresszt okoz, amire nincs szükségem.
  3. Nem játszom Hearthstone-t. Már most is sokat kihagytam, és nem érdekel. Mérges vagyok, hogy elvették a lapjaimat. Esélyes, hogy ez lesz a vége...

2016. július 9., szombat

Philip K. Dick: Álmodnak-e az androidok elektronikus bárányokkal?

Szárnyas fejvadász. Ridley Scott klasszikus sci-fije erre a regényre alapul. A filmet már ismertem, rég el akartam olvasni a könyvet is.

https://moly.hu/konyvek/philip-k-dick-almodnak-e-az-androidok-elektronikus-baranyokkal

A filmnek elég furcsa címe van, elvégre senkinek nincs szárnya. Ellenben az angol címe - Blade Runner - no, az sem jelent semmit. Scott állítólag megvette a Blade Runner címet egy teljesen független regénytől, mert az nagyon cool volt. A címnek semmi köze a filmhez.

A regény címe, Álmodnak az androidok elektronikus bárányokkal? furcsa, vicces, de... a regény _pontosan_ erről szól. Belegondolva, kevés ennél kifejezőbb címmel találkoztam. Akárcsak a film, a regény is az ember-gép viszonyt feszegeti: hol végződik a gép, mitől lesz ember? és fordítva? Átérzik-e mások érzéseit? Álmodnak-e? És ha álmodnak, miről álmodnak; az emberek álmait álmodják, vagy saját álmaik vannak?

A regény és a film egészen más. Hasonló pontról indul, a szereplők ugyanazok, és a történetben is sok hasonló eseménnyel találkozunk. Mégis más történik, bennük, pl. a film nagy záró jelentét hiába vártam, semmi hasonló nincs a regényben. A regény vége is hasonló, de különbözik a filmtől... pont úgy, ahogy egy film és egy könyv más műfajt jelent.

Meglepődtem, de elektronikus bárány is szerepel a könyvben, sőt igen központi szerepet töltenek be az állatok - mind a valós, mind a "hamis", elektronikus állatok. A filmből ez a vonal kimaradt, illetve nem szerepel benne.

Ahogy a Szárnyas fejvadász nagy film, az Álmodnak az androidok elektronikus bárányokkal hasonlóan nagy regény. Klasszikus, megéri elolvasni. Akkor is megéri, és akkor is ad újat, ha már ismered a filmet. Nekem adott, bőven.

Ötös skálán: 4 és fél.

2016. július 2., szombat

Dmitry Glukhovsky: Metro 2033

Sokat hallottam már a regényről, el akartam olvasni. Könyvesboltokban sokszor találkoztam Metro <varázsszám> feliratú könyvekkel, és sokat kerestem, hogy végül a legkisebb számmal rendelkezővel (2033) kezdjem.



Azt hittem, amolyan Fallout-szerű posztapokaliptikus képződménnyel állok szemben, csak egy orosz változattal, de egy idő után erősen elbizonytalanodtam. Moszkvai metró, világháború után, óvóhely, de olyan furcsán viselkedik mindenki. A könyv első fele arról szól, hogy a metróban túlélő oroszok különböző államformákat próbálnak ki: törzsi társadalmak, ahol az erősebb az úr, kapitalista nyugat, fasizmus és kommunizmus egyaránt megjelenik, ráadásul igen sok díszlettel. Az egyes megállókban kialakult városállamok háborúznak egymással, és senki nincs biztonságban. Az alagutakban pedig különös dolgok történnek, és nem jó egyedül maradni a sötétben.

Nehéz volt elképzelni a világot, amit bemutat, nem értem, honnan van energiájuk, miért van annyi, hogy folyton világítanak. (Jó, maradt, és sztalkerek hozzák a felszínről... btw: nagyon értékelem az utalást/tisztelgést a Piknik az árokparton c. regény felé.) Értem én, hogy gombákat termesztenek, és azt eszik, no de ennyit? Azt értem, hogy ennyi ember elfér, van annyi helyük, hogy mezőgazdasági tevékenységet végezzenek, ami évekig el is tartja őket? Ha ekkora bajban vannak az emberek, tényleg államokat alakítanak, akik szabályos háborút viselnek? Tényleg útleveleket állítanak ki, és ezeket ellenőrzik? Ha annyira el vannak vágva egymástól a városállamok, hogyhogy ellenőrzik és elfogadják egymás útleveleit? Olyan erőltetett volt az egész.

Valahogy nem tűnt logikusnak ez az egész... Ráadásul egy csomó titokzatos, természetfeletti esemény/utalás...Végig nem értettem, hogy akkor ez most egy ennyire szar könyv, vagy esetleg a felszín mögött meghúzódó allegória segítségével egy mélyebb tartalmat akarna átadni (amit én nem értek). Vagy egyik is, másik is?

Több hétig szüneteltettem a regényt, és mindenféle mást olvastam közben. Nehezen tudtam rászánni magam, hogy folytassam.

A regény második fele viszont igen felpörög. Sokkal falloutosabb a hangulat, de valóban tud többet adni. Rendkívül beszippantott, és a korábban felmerülő problémákat is ügyesen kapirgálta. A regény második felét szinte egy helyben ülve olvastam végig. A vége is nagyon érdekes, nem számítottam a csavarásra. Ugyanakkor értékeltem, hogy a felépített világot nem teszi tönkre, nem váltja meg, szóval lehetnek Metro <még nagyobb varázsszám> könyvek.

Ötös skálán: 4' (a könv eleje talán csak 2, de a második felében vannak 5-ös részek is)

2016. június 27., hétfő

StarCraft: Legacy of the Void

Nem érdekelnek a protossok. Egyszerűen nem érdekelnek. Amíg starcraftoztam, elsősorban protoss játékos voltam, de akkor sem érdekelnek.

Na jó, az érdekelne, hogy hogyan élnek, hol vesznek kenyeret, mit csinálnak szabadidejükben, hogyan ismerkednek egymással (mielőtt archonná válnak), meg ilyenek. De a LotV protossai csak harcolnak, igen hősies problémákkal birkóznak, általában a világot mentik meg, és nagy morális problémáik vannak. Mindeközben teljesen emberszerűek.

A StarCraft 2 első része, a Wings of Liberty egyjátékosos hadjárata kifejezetten zseniális volt. Megismerkedhettünk a Hyperion űrhajó mindennapi életével, járhattunk nem egy kocsmában, meghallgathattuk, Jim Raynor milyen zenét szeret, milyen videójátékokat játszik és minden ehhez hasonló. Közben persze szabadságharcolt a gonosz Mengsk ellen, áhítozott Sarah Kerriganre, és megmentett egy csomó telepest. A világ megmentése közben remek hangulata is volt.

Nehéz nem emberi fajokról írni történetet, mert egészen más motivációik vannak. A StarCraft során nem egyszer kínlódtak e problémával. A Heart of the Swarmban sem sikerült megoldani a problémát: (a Brood War-hoz hasonlóan) itt Kerrigan volt a főszereplő, és így zergek is voltunk, de volt remek kifogás, hogy a zergek emberként gondolkodtak. Sarah is harcolt a gonosz Mengsk ellen (itt most nem a szabadságért, hanem a bosszúért), áhítozott Jim Raynorre, és sértett kis csitriként viselkedett. Na jó, ezt egyszer elsütötték. Nem volt tele minden Sarah szétszórt használati tárgyaival, mert most zergek vagyunk, és a zergeknek az nincs. Odazsúfolták Abathurt és barátait, Abathur ugyan poén de valahogy épp a zergek kollektivitása nem jelenik meg benne.

Íme itt a Legacy of the Void, a StarCraft 2 történetének utolsó része, és ez ugye protoss hadjárat kell, hogy legyen. A protossok pedig teljesen emberszerűek. Úgy viselkednek, mint az emberek, úgy állnak bosszút, mint az emberek, úgy torzsalkodnak, mint az emberek. Zeratul most is cool, Alarak is üde színfolt, de ők is csak emberek, csak szájuk nincsen. Érdekes, ha egy történet idegen gondolkodást próbál bemutatni, ez nem könnyű (lásd pl. Frank Herbert Csillagkorbács c regényét), de itt nem erről van szó.

Az is érdekes, ha fantasy eszközökkel valós emberi problémákat mutatunk be, de itt erről sincs szó, mert a történet igen sekélyes, már-már faék egyszerűségű.

Érdekes, ha választási lehetőségek vannak a történetben, döntéseket hozhatunk, meg miazmás, de itt nincsenek döntések (mint pl. a WoL-ban), max abban dönthetünk, milyen sorrendben csináljuk a kötelező küldiket.

Jó, ha egyik sincs, megtehetik, hogy csak úgy elegednek mindent, és hagyják szárnyalni a fantáziájukat, poénra veszik a figurát, de ez sincs. A kötelező történetet kapjuk: jön a nagyongonosz ellenfél, akit most már le kell győzni, de tényleg, és a bátor protossok jó alaposan lezúzzák. Kb. annyi, hogy be kellett már fejezni a történetet, és lám, be is fejezték. Nehéz volt, megküzdöttek vele.

Nem érdekelnek a protossok. Így nem.