Lehet vagy húsz éve, hogy először először olvastam T. H. White Üdv néked, Arthur, nagy király (The Once and Future King, avagy A hajdani és majdani király) című könyvét. Teljesen elvarázsolt a regény, és nagyon sokszor az eszembe jutott azóta is. Nemrég újraolvastam (újraolvasás közben majdnem elvesztettem - kész Káosz), és biztosíthatok mindenkit, a könyv továbbra is remek!
A wikipedia szerint fantasy regény, bár elég nehéz meghatározni, milyen műfajjal is állunk szemben. Merlin körül valóban megjelennek csodás elemek, és a Grál keresése során is megjelenik ilyen-olyan furcsaság (bár ez utóbbiakat tudtommal nem az író találta ki, hanem az Arthur legendából származnak). Mivel a történet szerint Merlin visszafelé él az időben, gyakran olyan dolgokról beszél, majd a távoli jövőben történnek majd meg. De az anakronizmusok nem szorítkoznak Merlinre, az író folyamatosan olyan dolgokat emleget, amelyek hangulatilag bár odaillenek, de akkor és ott nyilván nem létezhettek. Igen eredeti, amikor az író modern hasonlatokkal fest le régi eseményeket, pl. amikor egy lovag úgy csörömpöl, mint egy elszabadult villamos, vagy amikor azt írja, hogy a lovagi tornát krikettmérkőzéshez hasonlítja.
Megjelenik a történetben Robin Hood rövid időre Robin Hood is, aki Oroszlánszívű Richárd korában élhetett, a XII. században, míg Arthur az V. vagy VI. századra tehető, tehát jó hatszáz év lehet közöttük. Folyton keresztesháborúkat emlegetnek (amik Arthur korában még nem voltak), meg a pl. az Ivanhoe-ból ismerős szász-normann ellentétet, holott a normannok 1066-ban, a hastingsi csatában törtek be Angliába (a könyvben Hódító Vilmost múltbéli személyként emlegetik), Arthur pedig valószínűleg épp a szász hódítók ellen küzdött. Időnként megemlíti a író, hogy aki áruló, azt ugye agyonlövik, a fináléban Mordred pedig puskákat és ágyúkat vet be.
White könyvében az Arthur legenda időtlenül, minden időben egyszerre játszódik. Nagyon sok II. világháborúra (az író saját korára) és annak környezetére való utalás és párhuzam szerepel a könyvben. A szereplők modernül gondolkoznak, mai humanista eszméket követnek. Ezáltal a figurák sokkal maibbak, emberközelibbek, mint pl. Steinbeck Arthur királyról szóló művében.
Arthur király történetét a világ leginkább Sir Thomas Malory művéből ismeri, aki XV. században élt, és ott Arthur lovagjai is XV. századi páncélos lovagként jelennek meg. Arthur valójában jó ezer évvel korábban élt, és a lovagság akkor egészen biztosan mást jelentett. A King Arthur című 2004-ben készült filmben - tudtommal ez egy akciófilm, és még nem láttam, nem futottam össze vele - Arthur római, aki alatt összeomlik a birodalom, és Britanniában ragad, és ott rak rendet a káoszban. A Vitéz Belizár című Robert Graves könyv előszava is arról szól, hogy Belizár (Belisarius) bizánci tábornok Arthur királynak kortársa, de míg Arthurról zavaros, misztikus legendák maradtak fent, addig Belizár történetét profi történetírók írták meg, sokkal több konkrétumot, történelmi tényt ismerünk róla.
Arthur királyról a XV. századi lovagságra asszociálunk, holott a kengyel a népvándorlás korában jelent meg, és feltehetően fokozatosan, keleti irányból terjedt el Európában, így Britanniában igen későn jelenhetett meg. A rohamozó lovas a kengyelben tud megtámaszkodni ütközéskor, így amíg nem volt kengyel addig nem volt értelme a lovasrohamnak, mert ütközéskor a lovasok kirepültek volna a nyeregből. Nem hiszem, hogy Arthur korában széles körben elterjedt lett volna a kengyel Britanniában, így nem beszélhettünk lovagi tornákról, legalábbis a ma ismert értelmében biztosan nem. Lényeg, hogy az Arthur legenda klasszikus feldolgozásai is hemzsegnek az anakronizmusoktól.
White regénye négy részből áll, ezek korábban külön-külön jelentek meg, különböző időben készültek, és az író később fésülte őket össze. Az első könyv Arthur ifjúkoráról szó, és arról, ahogy király lesz. Ez egy könnyed, vicces történet, ahol Merlinnel, a habókos öreg varázslóval különös kalandokat él át Arthur. Sok szó esik Pellinore királyról, aki szintén egy igen komikus mellékszereplő. A második könyvben Arthur ifjú felnőtt, aki épp megszilárdítja hatalmát. Merlin időközben fiatalodott (ő ugyanis visszafelé él az időben), bölcs tanácsokat ad. Továbbra is vannak vicces szálak, ahogy Pellinore a Csahos Fenevadat (Questing Beast) űzi, de fokozatosan megjelennek komor szálak is. A harmadik történet főhőse nem Arthur, hanem Sir Lancelot, akit ez a könyv igen szerencsétlennek, esendőnek mutat be. Hiába ő a legnagyobb lovag, folyamatosan küzd önmagával, és többnyire elbukik. A harmadik könyv romantikus történet, Lancelot és Guinevere viszonyára - és szegény Arthurra - fókuszál, és itt keresik a lovagok a Grált is. Itt is vannak poénok, de már csak elvétve, tragédia van a levegőben. A negyedik könyv igen rövid, a Kerekasztal széthullásáról szól, és lezárul Arthur története is.
Az Üdv néked, Arthur, nagy király egészen furcsa, sokszínű könyv. Egyes részei viccesek, már-már a Gyaloggaloppot juttatják az ember eszébe, más részei meghatóak vagy elgondolkodtatóak. Ez a különös összetétel az egyik legjobb könyv, amit olvastam. Megismertette és megszerettette velem az Arthur-legendát, és azóta sok-sok könyvet olvastam róla.
Ötös skálán: 5.
Itt egy másik leírása a könyvről.
Itt most elérhető maga a könyv, bár ez nem tudom, legális-e így.
fantasy, sci-fi, szerepjáték, számítógép, könyv, film, játékprogram, miazmás
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: történelem. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: történelem. Összes bejegyzés megjelenítése
2012-04-21
Gáspár András: Ezüst félhold blues
Az Ezüst félhold blues főhőse a mi világukból átkerül egy alternatív történelembe kerül át, amelyben a XVI. században egy zseniális török hadvezér fél Európát leigázta. A regény a XX. század végén, a hanyatló Oszmán Birodalomban játszódik, Buda-Pesten. Magyarországon nemcsak, hogy nem ért véget a török hódoltság, de az ország lényegében nincs, Buda-Pest pedig - Isztambulhoz hasonlóan - az iszlám egyik fontos városa.
A regény egy nagyon jó ötletre épül, és az író stílusa is nagyon tetszett. De valahogy mégsem állt össze a kép, nem értettem meg, mire megy ki a játék, valami hiányzott. Az író szerint a könyv eredetileg politikai szatírának indult, és később csinált belőle inkább fantasy regényt. A politikai vonalat nem értettem meg (a főhős a mi világunkban a rendszerváltáskori Budapestről indult, de nem láttam, hogy ennek bármi szerepe lenne), a fantasy világban is valahogy össze-vissza történtek az események. Egy kis mágia is volt, de valahogy nem tudtam mit kezdeni vele.
A főhős is nagyon kínlódik, nemigen tud tájékozódni Buda-Pesten, mert nagyon más, mint az általa ismert Budapest. A mi városunk képe alapvetően a XIX. század végén, a millenáriumkor épült fel, a török hódoltság korától másképp fejlődő Buda-Pest várossal nagyon kevés hasonlóságot lehet felfedezni. (Ilyen szemmel talán mégsem olyan jó az ötlet, amire a regény épül.)
Európa többi része - messziről - még felismerhető, de nagyon jó ötlet például, hogy egész más márkanevek szerepelnek a könyvben. Egy autós üldözés közepén tűnt fel nekem, hogy a főhőst üldöző nagy, fekete Arlberg (amiben a rosszemberek ülnek) nem is egy létező autó. Az író olyan természetességgel emlegette, én meg nem vagyok annyira otthon autómárkákban... xD
A könyv nagyon jó összetevőkből áll, de valahogy nem üt. Nem derült ki számomra, mit is akart vele az író...
Ötös skálán: 2 és fél.
Egy másik kritika.
A regény egy nagyon jó ötletre épül, és az író stílusa is nagyon tetszett. De valahogy mégsem állt össze a kép, nem értettem meg, mire megy ki a játék, valami hiányzott. Az író szerint a könyv eredetileg politikai szatírának indult, és később csinált belőle inkább fantasy regényt. A politikai vonalat nem értettem meg (a főhős a mi világunkban a rendszerváltáskori Budapestről indult, de nem láttam, hogy ennek bármi szerepe lenne), a fantasy világban is valahogy össze-vissza történtek az események. Egy kis mágia is volt, de valahogy nem tudtam mit kezdeni vele.
A főhős is nagyon kínlódik, nemigen tud tájékozódni Buda-Pesten, mert nagyon más, mint az általa ismert Budapest. A mi városunk képe alapvetően a XIX. század végén, a millenáriumkor épült fel, a török hódoltság korától másképp fejlődő Buda-Pest várossal nagyon kevés hasonlóságot lehet felfedezni. (Ilyen szemmel talán mégsem olyan jó az ötlet, amire a regény épül.)
Európa többi része - messziről - még felismerhető, de nagyon jó ötlet például, hogy egész más márkanevek szerepelnek a könyvben. Egy autós üldözés közepén tűnt fel nekem, hogy a főhőst üldöző nagy, fekete Arlberg (amiben a rosszemberek ülnek) nem is egy létező autó. Az író olyan természetességgel emlegette, én meg nem vagyok annyira otthon autómárkákban... xD
A könyv nagyon jó összetevőkből áll, de valahogy nem üt. Nem derült ki számomra, mit is akart vele az író...
Ötös skálán: 2 és fél.
Egy másik kritika.
Bán Mór: Hunyadi - 2. és 3. kötet
Korábban írtam Bán Mór Hunyadi sorozatának első kötetéről. Azóta elolvastam a két következőt is. Címük is van, bár azok eléggé semmitmondók: A hajnalcsillag fénye (2) és A csillagösvény hídja (3). Ezek is nagyon jók, akárcsak az első. Hamarosan meg fogom szerezni Időközben beszereztem a negyediket is. A boltokban pedig már látom az ötödiket, előbb-utóbb az is sorra fog kerülni.
A második kötet arról az időszakról szól, amikor Hunyadi János Itáliában, Milánóban volt zsoldos, mert Zsigmond király kölcsönadta/elzálogosította. A harmadik kötet parasztfelkelésekről, egyrészt a husziták elleni harcról, másrészt Budai Nagy Antal parasztfelkeléséről szól. Itt érződik a legjobban, hogy nem időrendben mutatja be az író az eseményeket, hanem időben ugrál, hogy a saját mondanivalóját bemutassa. Például, a husziták elleni harcokban feltűnik egy Nagy Antal nevű vitéz. Utána az inkvizícióról szóló fejezetekben valaki azt mondja, hogy "nehogy úgy járjunk, mint Nagy Antal emberei". Csak ezt követően derül ki, hogy mi történt Nagy Antal felkelésével.
Ahogy korábban is írtam, ez a két jó, akárcsak az első. Akinek az első tetszett, ezek a kötetek is bejönnek majd. Most csak azt írom le, miben volt más ez a két kötet, mint az első:
A második kötet arról az időszakról szól, amikor Hunyadi János Itáliában, Milánóban volt zsoldos, mert Zsigmond király kölcsönadta/elzálogosította. A harmadik kötet parasztfelkelésekről, egyrészt a husziták elleni harcról, másrészt Budai Nagy Antal parasztfelkeléséről szól. Itt érződik a legjobban, hogy nem időrendben mutatja be az író az eseményeket, hanem időben ugrál, hogy a saját mondanivalóját bemutassa. Például, a husziták elleni harcokban feltűnik egy Nagy Antal nevű vitéz. Utána az inkvizícióról szóló fejezetekben valaki azt mondja, hogy "nehogy úgy járjunk, mint Nagy Antal emberei". Csak ezt követően derül ki, hogy mi történt Nagy Antal felkelésével.
Ahogy korábban is írtam, ez a két jó, akárcsak az első. Akinek az első tetszett, ezek a kötetek is bejönnek majd. Most csak azt írom le, miben volt más ez a két kötet, mint az első:
- Az első kötet eseményeiről - Hunyadi János származásáról és gyerekkoráról - nagyon keveset tudunk. Ezzel szemben a második és a harmadik kötet sokkal több történelmi eseményre épül, mert épülhet.
- Az első kötetben sokkal több volt a fantasy. A második-harmadik kötetből kikopott a fantasy szál, racionális dolgok történnek. A második kötetben még erős volt a Dracula vonal (kiderült, hogy azzal szemben, amit korábban írtam, nem Vlad hercegről mintázta Bram Storker Dracula figuráját, hanem a fiáról), a harmadikban viszont már egyáltalán nem szerepelt.
- Kevesebb lett a szex. Ennek is oka van: az első könyv Hunyadi János ifjúkori tombolását mutatta be, és a végére megállapodott. A második kötetben kifejezetten szűzies életet él, bár a harmadikban ez kicsit változik. A szex persze nem tűnt el, hiszen a könyvnek sok más szereplője is van. :) Mindenesetre a továbbiakban már nem Hunyadi János a szexjelenetek főhőse.
- Az erőszak nem lett kevesebb. Továbbra minden kötetben feldúlnak néhány falut, lemészárolják a férfiakat és a gyerekeket, a nőket pedig megerőszakolják. A harmadik kötetből azt is megtanulhatjuk, hogyan kell karóba húzni valakit.
- Kifejezetten érdekesek az író történelmi jegyzetei, amiket a regényhez fűzött. Ezekből megtudhatunk egyet s mást arról, hogy minek mennyi valós alapja van (legalábbis az író szerint), meddig történelem, és honnantól az író fantáziája. Az első kötetben ilyenek nem voltak (bár ott is jól jött volna).
2012-03-15
Ben Pastor: A folyamai rabló
Vannak jó könyvek, és vannak rossz könyvek. Vannak könyvek, amelyek jónak indulnak, de aztán kiderül, hogy valójában rossz könyvek. Végül, van néhány olyan könyv is, hogy olvasás közben az ember végig kínlódik, és a falat kaparja, hogy milyen pocsék, és csak miután becsukja, akkor érti meg, hogy miről is szólt, és akkor jön rá, hogy mégis csak jó könyv volt. A fantasy műfajban John Caldwell A hajnal trilógiája című regényével jártam így. A folyami rabló esetén is ez volt az érzésem.
Ben Pastor A folyami rabló (Water Thief - elolvasva talán inkább a Víztolvaj címet kellett volna kapnia) című könyve a történelmi krimi műfajába tartozik. A történelmi krimikhez részletes korrajz tartozik, egy bűneset (ami gyakran megtörtént tényen alapul), és egy nyomozás valamikor a múltban. Sokszor történelmi személyek is megjelennek, és az olvasó sokat megtudhat a korról, amiben a krimi játszódik.
A folyami rabló igen béna történelmi krimi. A főhős Diocletianus egy történésze, aki egy kb. 100 évvel korábban (Hadrianus korában) történt gyilkosságot próbál felgöngyölíteni, mert éppen Hadrianus életrajzát írja. A gyilkosság történelmi tényen alapul. A hulla létező személy volt, és máig tisztázatlan körülmények között halt meg, valószínűleg meggyilkolták. Fura, hogy bárkit is érdekelne egy 100 évvel korábbi gyilkosság, de valahogy, valakik mégis próbálják eltüntetni a nyomokat, így újabb hullák jelennek meg. A főhős (aki elvileg létező személy volt, de csak annyit lehet tudni róla, hogy valamikor írt egy levelet Diocletianusnak, és abból az derül ki, hogy jó barátságban voltak) próbálja felgöngyölíteni az eseményeket, de nemigen tud meg semmit, csak minden nagyon gyanús. Nem túl aktív szereplő, cselekvés helyett inkább könyvtárakban túr régi feljegyzések között, holott elvileg katonaember lenne. Az író (aki valójában egy amerikai/olasz írónő) szintén történész, és részletesen leírja, hogy hősünk mikor pontosan kinek milyen művét olvassa. Egy történész számára lehet, hogy izgalmas ebben élvezkedni, de ha az olvasó akciót, szexet és erőszakot vár, akkor baromira unalmas olvasmánnyal találja szembe magát. Végül valami ködös és valószerűtlen összeesküvéssel találjuk szembe magunkat, amit nagyon nehéz komolyan venni. Amolyan Da Vinci kód az ókori Rómában, csak rejtvények nélkül és értelmes megoldás nélkül, és mégis, kit érdekel egy ködös összeesküvés-elmélet, ami már rég nem aktuális, hiszen a regény kb. 1700 éve játszódik? Egyszer csak vége a könyvnek, és továbbra sem történik semmi említésre méltó. Végül becsukom a könyvet, és akkor basszus, rájövök, miről is szólt. Nem az utolsó oldalon találtam meg a lényeget, hanem utána. Nincs leírva.
Lehet, hogy ha jobban képben vagyok, hogy mi is történit Diocletianus korában, akkor nem leszek ennyire paff a végén. Kb. 2 éve olvastam, és sokat jut az eszembe végül is jó könyv volt. Diocletianus (és Constantinus) kora pedig igen izgalmas korszak volt. Azóta elolvastam az Aranykoporsót is és Paul Doherty A gladiátor dala című könyvét is ugyanerről a korszakról, mert felkeltette az érdeklődésemet.
A folyami rabló számomra a hardcore történelmi regények közé tartozik, nehéz olvasmány volt.
Ötös skálán: 3, mert a végén a paff érzés kellőképp ellensúlyozta a kínlódást, amíg átrágtam magam azon a sok oldalon.
Van egy folytatásai is A tűzébresztő (Fire Waker) címmel, most kezdtem el olvasni. Folytatni nemigen lehet, mert A folyami rabló így kerek egész, csak le lehet írni egy új történetet ugyanazokkal a szereplőkkel. Remélem, megéri a szenvedést, mert szenvedek bizony ezzel is...
Ben Pastor A folyami rabló (Water Thief - elolvasva talán inkább a Víztolvaj címet kellett volna kapnia) című könyve a történelmi krimi műfajába tartozik. A történelmi krimikhez részletes korrajz tartozik, egy bűneset (ami gyakran megtörtént tényen alapul), és egy nyomozás valamikor a múltban. Sokszor történelmi személyek is megjelennek, és az olvasó sokat megtudhat a korról, amiben a krimi játszódik.
A folyami rabló igen béna történelmi krimi. A főhős Diocletianus egy történésze, aki egy kb. 100 évvel korábban (Hadrianus korában) történt gyilkosságot próbál felgöngyölíteni, mert éppen Hadrianus életrajzát írja. A gyilkosság történelmi tényen alapul. A hulla létező személy volt, és máig tisztázatlan körülmények között halt meg, valószínűleg meggyilkolták. Fura, hogy bárkit is érdekelne egy 100 évvel korábbi gyilkosság, de valahogy, valakik mégis próbálják eltüntetni a nyomokat, így újabb hullák jelennek meg. A főhős (aki elvileg létező személy volt, de csak annyit lehet tudni róla, hogy valamikor írt egy levelet Diocletianusnak, és abból az derül ki, hogy jó barátságban voltak) próbálja felgöngyölíteni az eseményeket, de nemigen tud meg semmit, csak minden nagyon gyanús. Nem túl aktív szereplő, cselekvés helyett inkább könyvtárakban túr régi feljegyzések között, holott elvileg katonaember lenne. Az író (aki valójában egy amerikai/olasz írónő) szintén történész, és részletesen leírja, hogy hősünk mikor pontosan kinek milyen művét olvassa. Egy történész számára lehet, hogy izgalmas ebben élvezkedni, de ha az olvasó akciót, szexet és erőszakot vár, akkor baromira unalmas olvasmánnyal találja szembe magát. Végül valami ködös és valószerűtlen összeesküvéssel találjuk szembe magunkat, amit nagyon nehéz komolyan venni. Amolyan Da Vinci kód az ókori Rómában, csak rejtvények nélkül és értelmes megoldás nélkül, és mégis, kit érdekel egy ködös összeesküvés-elmélet, ami már rég nem aktuális, hiszen a regény kb. 1700 éve játszódik? Egyszer csak vége a könyvnek, és továbbra sem történik semmi említésre méltó. Végül becsukom a könyvet, és akkor basszus, rájövök, miről is szólt. Nem az utolsó oldalon találtam meg a lényeget, hanem utána. Nincs leírva.
Lehet, hogy ha jobban képben vagyok, hogy mi is történit Diocletianus korában, akkor nem leszek ennyire paff a végén. Kb. 2 éve olvastam, és sokat jut az eszembe végül is jó könyv volt. Diocletianus (és Constantinus) kora pedig igen izgalmas korszak volt. Azóta elolvastam az Aranykoporsót is és Paul Doherty A gladiátor dala című könyvét is ugyanerről a korszakról, mert felkeltette az érdeklődésemet.
A folyami rabló számomra a hardcore történelmi regények közé tartozik, nehéz olvasmány volt.
Ötös skálán: 3, mert a végén a paff érzés kellőképp ellensúlyozta a kínlódást, amíg átrágtam magam azon a sok oldalon.
Van egy folytatásai is A tűzébresztő (Fire Waker) címmel, most kezdtem el olvasni. Folytatni nemigen lehet, mert A folyami rabló így kerek egész, csak le lehet írni egy új történetet ugyanazokkal a szereplőkkel. Remélem, megéri a szenvedést, mert szenvedek bizony ezzel is...
2012-03-02
Robert Graves: A vitéz Belizár
A regény Belizár avagy Belisarius, egy római/bizánci hadvezér életrajzát mutatja be. Belizár a VI. században élt, főként I. Justinianus uralkodása alatt működött. Sokat harcolt a germánok és a perzsák ellen, elfoglalta Karthágót (ezek szerint, hiába szántották fel, és hiába vetették be sóval, mégis nőtt város a helyén), valamint bevette és egy ideig megtartotta Rómát (azaz a Keletrómai Birodalom számára el/visszafoglalta a volt Nyugatrómai Birodalom fővárosát) is. A birodalom szinte minden határán harcolt, nagy tetteket hajtott végre, de alig-alig kapott támogatást császárától, akinek a birodalmát többször is megmentette. Végül árulással vádolták, kegyvesztett lett, és a császár parancsára meg is vakították.
A történet engem Asimov Alapítvány és Birodalom című regényének generálisára emlékeztetett, és - mivel az Alapítvány legtöbb része történelmi párhuzamot mutat be - utánaolvasva azt találtam, hogy Asimov nemcsak hogy Belizárról mintázta az Alapítvány és Birodalom Bel Riose generálisát (tényleg, a nevük is hasonló), hanem egyenesen Robert Graves könyve ihlette a figurát és a történetet. Az Alapítvány és Birodalom azt mutatja be, ahogy a növekvő Alapítvány szembekerül a hanyatló Galaktikus Birodalommal. Hiába szolgálja zseniális és hűséges generális a Birodalmat, nem győzhet, mert a Birodalom képtelen győzni. A hanyatló Birodalomban nem létezhet hűséges és zseniális generális: a zseniális generális általában megdönti a császárt, és a helyébe lép; az erős császár nem hagyja, hogy zseniális generálisok dicsőséget arassanak, előbb-utóbb megszabadulnak a zseniális generálistól, nehogy az megdöntse őket. A Birodalom már szervezetileg képtelen a Birodalom érdekeit jól képviselő, zseniális generális felmutatására, kizárólag inkompetens hadvezérek vezethetik a Birodalom seregeit, ők nem veszélyesek a császár számára. A Birodalom pedig veszít, mert veszítenie kell.
Hiába győzött Belizár, hiába nyerte meg a csatáit, folyton visszarendelték, vagy csak nem küldtek neki utánpótlást, és a Bizánci Birodalom nem tudta megtartani a hódításait.
Nagyon érdekes regény volt, Robert Graves zseniális, bár elég régi. Aki a folyamatos szex-erőszak-akció könyveket szereti, annak valószínűleg nem fog bejönni. Viszont nagyon sokat meg lehet tudni egy izgalmas, különös korszakról, amiben a katonák, a főurak, a kocsmában mulató részegek, de még az utcalányok is mély teológiai vitákat folytatnak. Akkor még nem ismerték a focit, akkor más volt az, amihez mindenki értett, és amihez mindenki hozzászólt... :D
A történet engem Asimov Alapítvány és Birodalom című regényének generálisára emlékeztetett, és - mivel az Alapítvány legtöbb része történelmi párhuzamot mutat be - utánaolvasva azt találtam, hogy Asimov nemcsak hogy Belizárról mintázta az Alapítvány és Birodalom Bel Riose generálisát (tényleg, a nevük is hasonló), hanem egyenesen Robert Graves könyve ihlette a figurát és a történetet. Az Alapítvány és Birodalom azt mutatja be, ahogy a növekvő Alapítvány szembekerül a hanyatló Galaktikus Birodalommal. Hiába szolgálja zseniális és hűséges generális a Birodalmat, nem győzhet, mert a Birodalom képtelen győzni. A hanyatló Birodalomban nem létezhet hűséges és zseniális generális: a zseniális generális általában megdönti a császárt, és a helyébe lép; az erős császár nem hagyja, hogy zseniális generálisok dicsőséget arassanak, előbb-utóbb megszabadulnak a zseniális generálistól, nehogy az megdöntse őket. A Birodalom már szervezetileg képtelen a Birodalom érdekeit jól képviselő, zseniális generális felmutatására, kizárólag inkompetens hadvezérek vezethetik a Birodalom seregeit, ők nem veszélyesek a császár számára. A Birodalom pedig veszít, mert veszítenie kell.
Hiába győzött Belizár, hiába nyerte meg a csatáit, folyton visszarendelték, vagy csak nem küldtek neki utánpótlást, és a Bizánci Birodalom nem tudta megtartani a hódításait.
Nagyon érdekes regény volt, Robert Graves zseniális, bár elég régi. Aki a folyamatos szex-erőszak-akció könyveket szereti, annak valószínűleg nem fog bejönni. Viszont nagyon sokat meg lehet tudni egy izgalmas, különös korszakról, amiben a katonák, a főurak, a kocsmában mulató részegek, de még az utcalányok is mély teológiai vitákat folytatnak. Akkor még nem ismerték a focit, akkor más volt az, amihez mindenki értett, és amihez mindenki hozzászólt... :D
2012-02-03
Bán Mór: A hajnalcsillag fénye (Hunyadi)
Bán Mór nagy fába vágta a fejszéjét, amikor a Hunyadi család történetét átölelő nagyszabású, sok kötetes regénybe kezdett. Ennek első kötete A hajnalcsillag fénye, és még nagyon-nagyon sok további várható. Egyelőre ezt az elsőt fejeztem be, de várhatóan folytatom majd a sorozat olvasását.
Bán Mórtól eddig csak Az ezeréves háborút és folytatásait olvastam, és az nagyon megfogott (bár a későbbi kötetei kicsit ellaposodtak). Máig azt a sorozatot tartom talán a legjobb (ős)magyar fantasynek, amit eddig olvastam.
A Hunyadi sorozat műfaja történelmi regény, bár elég erős misztikus/fantasy szál is van benne. Az író eredetileg Corvin Jánosról akart írni, majd rájött, hogy az események hátterének megértéséhez Mátyás király története is szükséges, az övéhez pedig Hunyadi Jánosé. Az első könyv végül Hunyadi János nagyapjával kezdődik... Vannak, akik már a sokadik kötetnél tartanak, és ők is csak azt mesélik, hogy még mindig nem került Mátyás trónra. Szóval, hosszú lesz... :D
A Hunyadi a klasszikus történelmi regényektől szokatlan, realisztikus-naturalisztikus módon mutatja be a régmúlt kort, néhol Mátrix-szerű akciójelenetekkel. (Igen látványos filmet lehetne belőle készíteni.) Van benne minden, ami csak kell: szex & erőszak & Hunyadi János. Durva, sokkoló jelentek követik egymást, majd minden fejezetben megerőszakolnak vagy felkoncolnak valakit (az utóbbi esetben érthető okokból nem mindig ugyanazt a személyt).
Az író előszeretettel fókuszál a kegyetlen jelentekre, kicsit több szépet is mutathatna a korból (bár nem volt öröm akkor élni, az is tény). Például, a könyv legelején egy vesztes csata után a falusiak a mocsárban bújnak el a törökök elől. Rettegve lapulnak a mocsárban, miközben az őket kereső törökök alig néhány lépésre járnak tőlük. Ekkor az egyik asszony karján felsír egy csecsemő, mire az anya - tudván, hogy ha megtalálják őket, az egész falu meghal - belefojtja a kisbabáját a mocsárba. A történethez e jelenetnek nincsen köze, csak úgy ott van.
Hunyadi Jánosról sem mutat túlságosan hízelgő képet. Többnyire iszik, kurvázik és verekszik, bár általában nem mindet egy időben. Igaz, az első könyv végén magára talál - A hajnalcsillag fénye úgy végződik, hogy feleségül veszi Szilágyi Erzsébetet - és (talán majd) lecsillapodik. Szilágyi Erzsébet viszont idealizált figuraként jelenik meg, és lehet, hogy később majd Hunyadi János is, és csak az első kötet szólt a Muszasi könyvekhez hasonló vad, sötét ifjúkorról.
Hunyadi János mellett megjelennek a kor ismert történelmi szerelői, és a sorsuk alaposan össze is kavarodik, és többnyire ilyen-olyan rokonságban is állnak egymással (itt nem tudom, mennyi az író képzelete). Szerepel Luxemburgi Zsigmond, Rozgonyi Cecília, Szilágyi Mihály, és szerepel egy bizonyos Vlad herceg is, akiről Bram Stoker Dracula grófot mintázta (ezen utóbbi szereplő a természetfeletti szál egyik fő eleme).
Eleinte nehezen haladtam A hajnalcsillag fényével. Az első fejezetek mindig más és más szereplőről szóltak, és időben is nagy ugrások voltak, ráadásul folyton durva, kegyetlen dolgok történtek. Később beindult a cselekmény, és kb. az első fele után begyorsultam, és ripsz-ropsz befaltam a maradékot.
Az író sok csúnyát ír történelmünk nagyjairól, és (feltételezem) többnyire nem is teljesen alaptalanul. A "leborulunk a nagy történelmi személyiségek előtt, és semmi rosszat nem mondunk róluk" mentalitás gyakran unalmas, élvezhetetlen, poros cselekményhez vezet. Ezzel szemben Bán Mór a mai kor emberének ír, a mai korban divatos eszközökkel.
Nagyon örülök, hogy készülnek ilyen eredeti, újszerű művek a magyar történelemről, így biztos sokkal többen megismerik, megszeretik. Akinek pedig nem tetszik, hogy nem kizárólag szépet olvas, annak nem kötelező elolvasnia.
(Párhuzamként, Arthur királyról én először a Gyaloggaloppból hallottam. Később utánaolvastam, így jutottam el T.H. White A hajdani és majdani király című könyvéhez, később Steinbeck Arthur király és lovaginak dicső tetteihez, vagy Tankred Dorst Merlin, avag a puszta ország című színművéhez stb, stb, stb, és végül Thomas Mallory középkorban írt művébe is beleolvastam. Lehet, hogy egy angol nem arra az Arthur királyra büszke, aki a Gyaloggaloppban megjelenik, de anélkül egyáltalán nem ismertem volna meg kultúrájuknak ezt a részét. Mi se legyünk finnyásak, és ne csak kritikával illessük, ha valaki újszerű módon mutatja be a történelmünket.)
A hajnalcsillag fénye ötös skálán: 3 és fél és 4 között. A könyv eleje inkább 2, de utána erősen felpörög, megéri tovább olvasni.
Bán Mórtól eddig csak Az ezeréves háborút és folytatásait olvastam, és az nagyon megfogott (bár a későbbi kötetei kicsit ellaposodtak). Máig azt a sorozatot tartom talán a legjobb (ős)magyar fantasynek, amit eddig olvastam.
A Hunyadi sorozat műfaja történelmi regény, bár elég erős misztikus/fantasy szál is van benne. Az író eredetileg Corvin Jánosról akart írni, majd rájött, hogy az események hátterének megértéséhez Mátyás király története is szükséges, az övéhez pedig Hunyadi Jánosé. Az első könyv végül Hunyadi János nagyapjával kezdődik... Vannak, akik már a sokadik kötetnél tartanak, és ők is csak azt mesélik, hogy még mindig nem került Mátyás trónra. Szóval, hosszú lesz... :D
A Hunyadi a klasszikus történelmi regényektől szokatlan, realisztikus-naturalisztikus módon mutatja be a régmúlt kort, néhol Mátrix-szerű akciójelenetekkel. (Igen látványos filmet lehetne belőle készíteni.) Van benne minden, ami csak kell: szex & erőszak & Hunyadi János. Durva, sokkoló jelentek követik egymást, majd minden fejezetben megerőszakolnak vagy felkoncolnak valakit (az utóbbi esetben érthető okokból nem mindig ugyanazt a személyt).
Az író előszeretettel fókuszál a kegyetlen jelentekre, kicsit több szépet is mutathatna a korból (bár nem volt öröm akkor élni, az is tény). Például, a könyv legelején egy vesztes csata után a falusiak a mocsárban bújnak el a törökök elől. Rettegve lapulnak a mocsárban, miközben az őket kereső törökök alig néhány lépésre járnak tőlük. Ekkor az egyik asszony karján felsír egy csecsemő, mire az anya - tudván, hogy ha megtalálják őket, az egész falu meghal - belefojtja a kisbabáját a mocsárba. A történethez e jelenetnek nincsen köze, csak úgy ott van.
Hunyadi Jánosról sem mutat túlságosan hízelgő képet. Többnyire iszik, kurvázik és verekszik, bár általában nem mindet egy időben. Igaz, az első könyv végén magára talál - A hajnalcsillag fénye úgy végződik, hogy feleségül veszi Szilágyi Erzsébetet - és (talán majd) lecsillapodik. Szilágyi Erzsébet viszont idealizált figuraként jelenik meg, és lehet, hogy később majd Hunyadi János is, és csak az első kötet szólt a Muszasi könyvekhez hasonló vad, sötét ifjúkorról.
Hunyadi János mellett megjelennek a kor ismert történelmi szerelői, és a sorsuk alaposan össze is kavarodik, és többnyire ilyen-olyan rokonságban is állnak egymással (itt nem tudom, mennyi az író képzelete). Szerepel Luxemburgi Zsigmond, Rozgonyi Cecília, Szilágyi Mihály, és szerepel egy bizonyos Vlad herceg is, akiről Bram Stoker Dracula grófot mintázta (ezen utóbbi szereplő a természetfeletti szál egyik fő eleme).
Eleinte nehezen haladtam A hajnalcsillag fényével. Az első fejezetek mindig más és más szereplőről szóltak, és időben is nagy ugrások voltak, ráadásul folyton durva, kegyetlen dolgok történtek. Később beindult a cselekmény, és kb. az első fele után begyorsultam, és ripsz-ropsz befaltam a maradékot.
Az író sok csúnyát ír történelmünk nagyjairól, és (feltételezem) többnyire nem is teljesen alaptalanul. A "leborulunk a nagy történelmi személyiségek előtt, és semmi rosszat nem mondunk róluk" mentalitás gyakran unalmas, élvezhetetlen, poros cselekményhez vezet. Ezzel szemben Bán Mór a mai kor emberének ír, a mai korban divatos eszközökkel.
Nagyon örülök, hogy készülnek ilyen eredeti, újszerű művek a magyar történelemről, így biztos sokkal többen megismerik, megszeretik. Akinek pedig nem tetszik, hogy nem kizárólag szépet olvas, annak nem kötelező elolvasnia.
(Párhuzamként, Arthur királyról én először a Gyaloggaloppból hallottam. Később utánaolvastam, így jutottam el T.H. White A hajdani és majdani király című könyvéhez, később Steinbeck Arthur király és lovaginak dicső tetteihez, vagy Tankred Dorst Merlin, avag a puszta ország című színművéhez stb, stb, stb, és végül Thomas Mallory középkorban írt művébe is beleolvastam. Lehet, hogy egy angol nem arra az Arthur királyra büszke, aki a Gyaloggaloppban megjelenik, de anélkül egyáltalán nem ismertem volna meg kultúrájuknak ezt a részét. Mi se legyünk finnyásak, és ne csak kritikával illessük, ha valaki újszerű módon mutatja be a történelmünket.)
A hajnalcsillag fénye ötös skálán: 3 és fél és 4 között. A könyv eleje inkább 2, de utána erősen felpörög, megéri tovább olvasni.
2011-11-18
Paul Doherty: Róma első asszonya
Dohertytől eddig az ókori Egyiptomban játszódó történelmi krimiket, Amerotke nyomozásait (pl. Ré álarca) olvastam, és azok nagyon tetszettek. A Róma első asszonya nem jött be.
A regény Néró anyja, Agrippina történetét írja le. Tiberius, Caligula, Claudius és végül Néró uralkodása alatt játszódik. A cselekmény nagy részét már ismertem Robert Graves Én, Claudius és Claudius, az isten című könyveiből. Robert Graves művei nagyon ismertek, és számomra valahogy azok jelentették az etalont. Nem érzem, hogy a Róma első asszonya bármi plusszt adott volna a Claudius könyvekhez képest. Rövidebb, így a cselekmény kicsit túl gyorsan pörgött, és a korszakból szinte kizárólag a kegyetlenségeket, gyilkosságokat, kínzásokat emelte ki; a kor szépsége valahogy nem jött át. Agrippinával egyáltalán nem tudtam szimpatizálni, számomra leginkább az utolsó négy karaktere jellemezte. Az író láthatóan felnézett rá, és csodálta, de én nem értettem, miért kellett volna aggódnom érte, és nem értem, miért kellett volna kicsit is sajnálnom, amikor (végre) galádul megölték. Rengeteg embert öletett meg vagy tett szerencsétlenné, és nem érzem, hogy akár egy kicsit is jót akart volna.
A cselekményt elbeszélő karakter számomra teljesen valószerűtlen. Nemcsak, hogy mindig mindenütt ott volt, sokszor a legtitkosabb eseményeknél is, de ráadásul mindent túlélt. Az is furcsa, hogy végig hű maradt Agrippinához, ugyanakkor nem volt a szeretője. Az a fickó valahogy nem volt hiteles a számomra.
Ötös skálán: 2.
A regény Néró anyja, Agrippina történetét írja le. Tiberius, Caligula, Claudius és végül Néró uralkodása alatt játszódik. A cselekmény nagy részét már ismertem Robert Graves Én, Claudius és Claudius, az isten című könyveiből. Robert Graves művei nagyon ismertek, és számomra valahogy azok jelentették az etalont. Nem érzem, hogy a Róma első asszonya bármi plusszt adott volna a Claudius könyvekhez képest. Rövidebb, így a cselekmény kicsit túl gyorsan pörgött, és a korszakból szinte kizárólag a kegyetlenségeket, gyilkosságokat, kínzásokat emelte ki; a kor szépsége valahogy nem jött át. Agrippinával egyáltalán nem tudtam szimpatizálni, számomra leginkább az utolsó négy karaktere jellemezte. Az író láthatóan felnézett rá, és csodálta, de én nem értettem, miért kellett volna aggódnom érte, és nem értem, miért kellett volna kicsit is sajnálnom, amikor (végre) galádul megölték. Rengeteg embert öletett meg vagy tett szerencsétlenné, és nem érzem, hogy akár egy kicsit is jót akart volna.
A cselekményt elbeszélő karakter számomra teljesen valószerűtlen. Nemcsak, hogy mindig mindenütt ott volt, sokszor a legtitkosabb eseményeknél is, de ráadásul mindent túlélt. Az is furcsa, hogy végig hű maradt Agrippinához, ugyanakkor nem volt a szeretője. Az a fickó valahogy nem volt hiteles a számomra.
Ötös skálán: 2.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)