Silvana di Mari: Az utolsó ork 3

Silvana di Mari Az utolsó tünde című könyve alaposan lenyűgözött, kimagaslóan jó fantasy könyvnek tartom. Sajnos az író folytatást is írt hozzá, méghozzá trilógia formájában Az utolsó ork címmel. Az első könyv, A medve és a farkas erősen lapos lett, a másodikban, Az utolsó főnix-ben szerencsére visszaköszönt Az utolsó tünde vidám hangulata. Ez a bejegyzés a trilógia befejező részéről, Az utolsó ork utolsó kötetéről szól, amely Az utolsó ork 3 fantáziadús kapta.

Az utolsó ork 3 szomorú vége egy jól induló történetnek. Az utolsó tünde világában a humor volt a nagy (a könyv első 30-50 oldala egyszerűen fergeteges), különösen ahogy az író az eltérő gondolkozású lények - az ember, a tünde, a sárkány, majd a főnix - találkozását bemutatja. Az utolsó könyvre a csudálatos lények már kihaltak, eltűntek. Maradt egy középszerű történet, és az író bárgyú filozofálása a világ dolgairól. Ez utóbbi kimerül abban, hogy "ha mindnyájan szeretnénk egymást, jobb lenne a világ" és hogy "nagy dolgokat vihetünk véghez, ha hiszünk magunkban". A könyv alapvetően humanista üzenetei ellenére igen kegyetlen, az első kétharmada egy durva várostromot mutat be, ahol könyörtelenül zúzzák egymást a hadban álló felek, és a pozitív szereplők is embertelen tetteket hajtanak végre. Az utolsó harmadában pedig... nem történik semmi.

Kifejezetten kár volt megírni. Gyerekeknek pedig - bármit is mond az író - nem ajánlom.

Ötös skálán: 2, de jelentős része csak 1,5.

Az utolsó tünde című könyvet viszont mindenkinek ajánlom, az ötös skálán legalább 4, de vannak 5-ös részei is.