2013. július 8., hétfő

Weiss és Hickmann: A sötét égbolt sárkányai

A sárkánylándzsa krónikákból időnként kihagynak részeket. Az egyik könyv úgy kezdődik, hogy hőseink épp azt ünneplik, hogy sikeresen megszereztek valami pörölyt, amivel sárkánylándzsákat lehet kovácsolni. Egy másik szünet után épp azt tárgyalják meg, hogy milyen ügyesen legyőztek egy Fael-Thas nevű gonosz elf jégmágust, valamint találtak egy jégbe fagyott sárkányt egy lovaggal a hátán, illetve egy törött sárkánylándzsát. Sőt, a krónikák eleve úgy kezdődnek, hogy hőseink régi barátok, akik hosszú idő után újra találkoznak.

Ez igen jó írói fogásnak bizonyult, hiszen így:
  • misztikus homályba vész, hogy pontosan kik is hőseink, és milyen tetteket vittek véghez, így egyfajta titokzatosság lengi őket körül;
  • bármilyen furcsaság kiderülhet hőseinkről utólag - példa erre Steel Brightblade személye, azaz hogy Kitiara és Sturm valamikor régen összehoztak egy közös gyereket;
  • az írók fókuszálhatnak a lelki kérdésekre, vagy a szereplők jellemének kidolgozására, és hőseink úgy lehetnek harcedzett veteránok, hogy nem kell folyamatos csihi-puhikról írni;
  • korlátlan tér nyílik az előzmény-regényeknek;
  • arról is bármennyi regény írható, hogy mi történt közben.

Az Elveszett legendák ciklus ezeket a kihagyott részeket dolgozza fel. A történetek függetlenek egymástól, bár a ciklus későbbi részeiben beszélnek a korábbiakról. A Törpetárnák sárkányai annak a bizonyos pörölynek a megszerzését dolgozza fel. Nem olvastam, de A sötét égbolt sárkányaiban elég sokat hivatkoznak rá, így kiderül arról is egy s más. A ciklus utolsó része Az aranyszemű mágus sárkányai, ez bizonyára Raistlin komáról szól.

A sötét égbolt sárkányai (Dragons of Highlord Skies) három történetet dolgoz fel:
  • Laurana és társai megküzdenek a galád sötételf jégmágussal, akit a krónikákban csak emlegettek.
  • Kitiara vállalja, hogy kiállja Lord Soth próbáját, és így felveszi a rettegett halállovagot Takhisis seregébe.
  • Szerepel benne három Solamniai lovag, akik a krónikákban is megjelentek, de itt komolyabb szerep jut nekik. Ők egyrészt összekapcsolják a másik két történetet, másrészt ők olyan szereplők, akikről az olvasó nem tudja pontosan, hogy mi lesz a sorsuk.
Természetesen szerepel Tasslehoff is, mert ő minden sárkánylándzsa történetben szerepel. Még azokban is, amik akkor játszódnak, amikor ő meg sem született (Ikrek-ciklus) és azokban is, amik akkor játszódnak, amikor ő már nem szerepelhetne (Lelkek háborúja ciklus). Kivétel a Sötét tanítvány ciklus, mert abban egy másik surranó szerepel, aki nemhogy nem Tas, de később sem derül ki róla, hogy ő mégis Tas volna, csak elvesztette az emlékezetét.

Alapvetően semmi gond nincs A sötét égbolt sárkányaival, az olvasó pont azt kapja, amit vár. Megjelenik és megszólal minden régi hős, lehet derüli Tas viccein, olvasunk arról, ahogy Solamniai lovagok baaz sárkányfattyakkal küzdenek, vannak olyan ágai a történetnek, amelyeket nem ismerünk, de az ismert ágakról is megtudunk egyet s mást. Természetesen nem fordul fel a történet, a krónikákban leírt események nem változnak meg, de az írók ügyesen feszegetik a határokat. (Van pl. egy jelenet, amikor Kitiara találkozik Lauranával, de utóbbi nem tudja, kivel áll szemben, így a két vetélytárs találkozott is meg nem is.) Semmi meglepővel nem találjuk szembe magunkat, de a "mi történt közben" regény műfajának keretei között igen jól szórakozunk.

A könyv rövid, és a benne szereplő történetek alig (illetve nagyon erőltetett módon) függenek össze egymással, így semminemű mélységgel nem találkozhatunk.

Olyan helyzetben voltam, hogy épp sürgősen olvasnivalóra volt szükségem, de semmi komolyba nem akartam belevágni. A célnak tökéletesen megfelelt.

Ötös skálán: 3.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése