2011. november 18., péntek

Kleinheincz Csilla: Ólomerdő

Az Ólomerdő című könyv különös borítója felhívta magára a figyelmet, de a fülszöveg kicsit elrettentett. Leír az mindent, ami történik majd, és akkor minek olvassam el a könyvet? Anyuka tündér, de elhagyta, holott megígérte, hogy nem, pedig egy tündér mindig megtartja, amit ígér. Egy galád, szívtelen lovag elrabolja hstb, stb. A könyvet olvasván viszont rájöttem: igen, minden szó úgy volt, ahogy az a fülszövegben szerepelt, de valahogy mégsem. Habár minden szó igaz volt, de csak betű szerint. A könyvben egész más történt, könyvnek eszeveszettül jó hangulata volt. :)


A cselekmény a mi világunkban kezdődik, még HÉV is szerepel benne. Történnek különös, misztikus dolgok. A félig tündér lánynak fizikai fájdalmat okoz, ha megszeg egy ígéretet, annyira, hogy akár bele is halhat. Óriási átéléssel rajzol, de mindig ugyanaz a minta jön ki belőle. Kiscicák jelennek meg és tűnnek el, néha még meg is duplázódnak, apukának pedig reggelente karmolások, sebek vannak a hátán. A nyomasztó hangulat (és a borító) alapján azt hittem, hogy sötét, horror könyv lesz belőle... de egyáltalán nem az lett.

Megjelennek a tündérek. Ők egyáltalán nem kedves, aranyos lények, és azt hittem, Susanna Clarke Hollókirály című könyvének egyik szála elevenedik majd meg. De nem, ez a könyv egész más lett.

Nagyon finoman, nagyon diszkréten áll a könyv a mágiához, az mindent átsző, mindenütt jelen van, de nem hajigálnak benne harsányan tűzgolyókat... Legalábbis többnyire. Rengeteg magyar népmesei elem tűnik fel: Fanyűvő, Vasgyúró, Hegyhengergető, vagy például egy fésű, amit menekülés közben hátra kell dobni, és lelassítja az üldözőt. A magyar elemek érdekes hangulatot kölcsönöznek egy fantasy könyvnek. Újszerű, meglepő, és olyan, amit angolszász fantasyben nem találhat az ember. A Hattyúk tava egy-egy motívuma szintén végigvonul a könyvön.

Lassan, fokozatosan derül ki, hogy ki kicsoda, ki mit akar, ki kire haragszik, és miért. Kevés szereplője van a könyvnek, de ők kifejezetten hangulatosak. A vége különösen érdekes volt. A történetek végén gyakran van egy nagy leszámolás (a B kategóriás thrillerekben általában egy sötét pincében szokták egymást csavarhúzóval döfködni, és általában a jó legyilkolja a rosszat, majd boldogan él, amíg meg nem hal), de a végkifejlet itt meghökkentően békéssé vált. Tetszett, hogy nem torkollt ész nélküli vérengzésbe, az igazságosnak vélt bosszúk igazsága megkérdőjeleződött, és a szereplők inkább kibékültek, minthogy lemészárolták volna egymást. Aki pedig ölt, az nem maradt rendes ember (illetve tündér).

Különös, misztikus hangulata volt, néhol félelmetes, de mégis emberi. Telis-tele volt sok-sok új ötlettel. Nagyon tetszett.

Ötös skálán: Öt. Méghozzá nagyon 5. Az Ólomerdő volt az egyik legjobb fantasy regény, amit a közelmúltban olvastam! :)

Néhány éve már, hogy olvastam, de még mindig sokszor jut az eszembe, a minap itt találtam egy blogot, ahol az írónő épp a folytatását tervezgeti. Ha megjelenik, biztosan lecsapok rá! :)

Az írónőtől nemrég találtam egy közelmúltban készült novellát, azt is megéri elolvasni.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése