2014-09-18

Robert A. Heinlein: Csillagközi Invázió

A minap találkoztam a Csillagközi invázió (Starship Troopers) című könyvvel. Emlékeztem az azonos című filmre, és eszem ágában sem volt filmforgatókönyvet olvasni. A fülszövegből viszont azt tudtam meg, hogy ez egy régi, klasszikus sci-fi, és a film is ez alapján készült (és ez ihlette pl. Joe Haldeman Örök háború című fantasztikus művét is). Csak egy akciófilm volt, de rémlett belőle egy-egy kiszólás, ami arra utalt, mintha valami furcsa, sötét világ lenne mögötte. Rögtön lecsaptam rá.


A film arról szól, hogy az emberiség óriási bogarak (pókok) ellen harcol. Ha csupán a tényeket vesszük, a regényben is majdnem ugyanazok az események történnek, mint a filmben, de a regény nem a bogarakról szól, a bogarak elleni háború csak díszletet, hátteret jelent.

A regényben főként nem akció, hanem osztálytermekben és kiképzőtáborokban szóló tanár-diák beszélgetésekre épül, amelyekben az író - a tanárokon keresztül - politikai nézeteit fejti ki. Ezekben a hadsereget, és a hadseregre épülő világot és kultúrát méltatja. Az a sötét, erőszakra épülő világ, és szemét diktatúra, ami a filmekben beszólásokat véltem felfedezni, itt nem sokkal inkább utópiaként jelenik meg, az író az erőszak és a hadsereg szükségességét mutatja be. Magát a regényt az ihlette, hogy egy nukleáris leszerelés elleni tiltakozásra válaszul az író ellen-tiltakozást szervezett (mármint azért, hogy atomfegyverre márpedig szükség van), és erre vonatkozó érveit fejti ki. Olyan társadalmat mutat be, amelyben csak az szavazhat, aki önkéntes katonai szolgálatot teljesített, mert a katonaságtól lesz valaki "ember" (teljes jogú polgár). Nem csodálkozom, hogy az amerikai hadsereg az ajánlott olvasmányok között tartja számon.

A Csillagközi invázió a maga módján nem rossz regény, de olyan mértékben ellentétes állásponton vagyok az író nézeteivel, hogy folyamatosan bosszankodtam olvasás közben. 

Ötös skálán: 4 (értem én, mit akar mondani, megpróbálom elfogulatlanul megítélni, de olvasás közbe tényleg rettenetesen utáltam, és most is utálom).


Heinlein teremtette meg az erőt növelő, high-tech nehézpáncélba öltözött, szuperfegyverekkel felszerelt csillagharcos fogalmát. Ez jelenik meg a Warhammer 40000 és a StarCraft világokban, de a Fallout-ban, és rengeteg más helyen is. Ez kétségtelenül markáns hatással volt a sci-fikre.

Joe Haldeman a Csillagközi invázióra válaszként írta az Örök háború című regényét, amely nagyon hasonló környezetet és nagyon hasonló történetet mutat be egy egészen más, mélységesen pacifista nézőpontból. Ott nem az erőszak szükségszerűségét magyarázó eszmefuttatást olvas az ember; ellenkezőleg: a végén az derül ki, hogy az egész háború teljesen értelmetlen volt, félreértés miatt tört ki, és gazdasági érdekek tartották életben, az emberiséget senki nem támadta meg.

Jó lenne ismét megnézni a filmet, igen fura beszólásokra emlékszem, és ott valahogy nem esett le, hogy pozitív jövőképet fest le. Lehet, hogy ez nem véletlen; Paul Verhoeven, a rendező azt nyilatkozta, szándékosan változtatott a dolgokon, mert annyira nem értett egyet a regény politikai tartalmával. Ha ennyire belenyúlt, vajon fair dolog ez az eredetivel szemben? (Állítólag a Robotzsaruban is van egy-egy különös utalás, nem láttam, pedig klasszikus; meg kellene nézni.)

Több Starship Troopers film is készült:

  1. Starship Troopers (1997) - Ez egy akciófilm, amiben bogarakat ölnek.
  2. Starship Troopers 2: Hero of the Federation (2004) - Semmi, de semmi köze az első részhez, sem a történetnek, sem a műfajnak. A második rész horror/thriller, amiben mindenki csúnyán végzi, aki csak szexel. Elég gusztustalan lett, és igen rossz érzésem lett tőle. (Ez lehet, hogy azt jelenti, a maga nemében jó.) Nyilvánvaló, hogy a költségvetése sokkal alacsonyabb az első résznél, ordít, hogy nincs benne olyan jelenet, amiben az ember a bogár-harcossal küzd; vagy az egyikőjük látszik, vagy a másik. Sok helyen ordít, hogy stúdióban készült, mert néha semmi díszlet nincs, csak sötétség, és füst, és a páncélosok ijedten néznek, és lőnek.
  3. Starship Troopers 3: Marauder (2008)- Nem láttam, de állítólag az elsőnek a műfaja, és Rico is feltűnik benne.
  4. Starship Troopers: Invasion (2012) - Ezt sem láttam. 




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.