2013-11-14

StarCraft HOTS - Brutal

Rászántam magam, és végigcsináltam a Heart of the Swarm kiegészítő küldetéseit "brutal" fokozaton. Először hard fokozaton csináltam végig, de a Wings of Liberty-ről is azt vontam le, hogy bizony brutalon az igazi. Most sikerült befejezni, és meg is kaptam Narud portréját.

Gondolatok/megjegyzések:

  • Az utolsó pálya kivételével nem ütköztem igazi nehézségbe. (A Zerus bolygó főellenfele most is megizzasztott, de az egy boss-fight, nem pedig StarCraft.)
  • A "master archives" funkció nagyon erős. A master archives segítségével úgy játszhatunk újra pályákat, mintha minden lehetséges előző pályát előtte csináltunk volna meg, így minden pályán a lehető legerősebbek vagyunk - ez sokkal kedvezőbb, mintha valamilyen adott sorrendben mennénk végig a pályákon. Ráadásul nemcsak Kerrigan képességeit választhatjuk ki, de a sereg fejlődését is beállíthatjuk, így mindent optimalizálhatunk az adott pályára.
  • Majdnem minden pályát Kerrigannel csináltam meg, a sereg többi részére nemigen volt szükség. A szuperhős miatt elég kevés köze volt a játéknak a StarCraft-hoz.
  • Továbbra is az a véleményem, hogy a HotS nagyon keveset ad a WoL-hoz képest. Nem olyan hangulatos, és nagyon egy lére mennek a pályák. Majdnem minden pálya olyan, hogy az ellenfélé a térkép, csináj meg N db X-et, mielőtt az ellenfél megcsinálna K db Y-t, mert ha ő eléri, akkor rossz lesz.


Kerrigen képességeiről:

  1. Az első sorban a kinetic blast jött be nekem a legjobban, szinte mindig azt használtam. Egy mozdulattal és távolról leszedhetsz bármilyen egységet (kivéve ami Thor és BattleCruiser), különösen a tankokat, és kiiktathatsz fotonágyúkat és turreteket. A heroic fortitude adta +200 hp-re még brutalon sem volt szükség, a leaping strike miatt pedig közel kell menni az ellenfélhez, ami többnyire nem egészséges.
  2. A második sorból a chain reaction (több egységet támad egyszerre Sarah) jött be a legjobban, mert nem kell külön használni, és nem kerül energiába. Az utolsó pályán jól jött a crushing grip, mert több ellenfelet bénít, és akkor túl sokan voltak. A psionic shift megint közel megy az ellenfélhez, és ez nem jó, de sok marine-t le lehet szedni vele.
  3. A harmadik sorban egyik sem külöbösen jó, az automated extractort használtam legtöbbet, mert így viszonylag könnyen fel tudod fokozni a gázkitermelést. A zergling reconstitution is jó, mert így a zergling tényleg ingyen egység lesz, de alig használtam zerglinget, túl hamar elolvadtak az utolsó pályákon. (Az improved overlords azoknak való, akik supply blockolják magukat, egyébként nem kell.)
  4. A negyedik sorban mindegyik jó. Ha egyedül nyomulsz Kerrigannel, akkor a mend-re van szükség, ha viszel magaddal queen-eket (és életben tartod őket), akkor a másik kettő is használható. Talán a wild mutation a legerősebb, különsen a törékeny egységeknek (zergling, hydralisk) jön jól a +200 hp és a +100% támadási gyorsaság. A wild mutation Kerriganre nem hat, ha egyedül nyomulsz vele, nincs értelme. A spawn banelings is hangulatos, különösen a splitter baneling upgrade-del - ekkor nincs szükség az ugró banelingre, mert egyből az ellenfélre dobod őket.
  5. Az ötödik sorban a malignant creep bitang jó (a plusz támadási sebesség miatt), de csak a defenzív pályákon. (A malignant creep szintén remek a swam hostok creeper variánsával is.) Ha az ellenfél bázisai között kell szaladgálni, ott nemigen akad creep. Az offenzív pályákon a gázkitermelés hatékonyságát használtam (az automated extractors mellett az remek). A twin drones-ra nem volt szükség.
  6. A hatodik sorban az infest broodlings tetszett a legjobban. Akiket megölsz, azokból broodlingok jönnek elő, akik nemcsak sebezhek, de támadásokat fognak fel. A területre ható támadásokkal (pl. chain reactions) nagyon jó. A fury akkor jó, ha autoattack-okat használsz (pl. chain reaction), illetve jól jöhet a leaping strike passzív +10 sebzése mellett is, de nemigen használtam. Az ability efficiency akkor jön jó, ha képességeket használsz, de ehhez mikrózni kell Kerrigant.
  7. A hetedik sorban mind jó, nekem a leviathan jött be a legjobban. A drop podokkal érkező feral zergek pillanatok alatt elolvadtak, az apocalypse pedig klassz ugyan, de gyorsan vége, és utána hosszú a cooldown. Ha ability efficiency-t használsz, akkor a leviathan colldown-ja megegyezik az élettartamával, tehát folyamatosan lehet leviathanod. A leviathan repül, így rálátsz a magasan lévő területekre, és csak kevesen tudnak rá támadni. Emellett van olyan támadása, amellyel egy lövéssel lezúz egy bunkert a távolból.
A hadsereg fejlesztéseiről:
  • A zerglingeknél a hardened carapace (+10 életerő) használtam leginkább, de így is túl gyorsan párologtak el a tankok tüzében. A raptor zergling poén, mert ugrik, de a inkább a swarmlinget választottam, és ha hátbatámadtak, gyorsan csináltam belőle egy csomót.
  • Banelingeket nem használtam, leginkább csak amit automatikusan kaptam, és amit Kerrigan spawn banelings képességével hoztam létre. Ott ugró banelingre nem volt szükség, a splitter viszont jól jött. A regenerative acid-del a támadás mellett elvileg gyógyítani is lehet Kerrigant, de elég macerás a mend-hez képest.
  • Roach-nál a corpser jött, be, poén új egységeket létrehozni a halott ellenfelekből. Ez olyan zerges.
  • A hydraliskeknél a plusz életerőt használtam. Az utolsó pályán használtam lurkereket, ott nagyon jó volt, hogy nem látták őket a támadók. Az impaer is jó lehet (majdnem olyan messzire támad, mint a tank), talán majd kipróbálom valamikor.
  • Swam hostoknál nagyon csábító, hogy a locustok támadjanak a levegőbe is, de az utolsó pályán a burrow volt, ami kincset ért. (A hadjáratban a swarm host alapból nem beásva harcol.) A creeper strain szuper, különösen a malignant creep-pel együtt, és így a sereged össze-vissza teleportálgathat a térképen. A repülő locust-ok nem értek annyit.
  • Mutaliskot, és más repülő jószágokat nem használtam. Nem volt rájuk szükség, majdnem mindenütt volt légvédelem, a repülő egységek pedig drágák, és vigyázni kell rájuk. A Battlecruiserek ellen pedig nincsen köztük corruptor.
  • Ultralisket alig használtam (Kerrigan megölt mindent), talán az életerőszívó upgrade tűnt a legjobbnak. A torrasque (újjászületés) elég macerás, lehet hogy a plusz sebzés jobban jön helyette.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.