Stephen King: A setét torony

Titokzatos harcos üldöz a sivatagon át egy feketébe öltözött embert. Így kezdődik Stephen King fantasy regényciklusa, amely műfaját tekintve egy poszt-apokaliptikus világban játszódó, szürreális fantasy-western-horror.

Úgy hirdették, hogy e könyvben állítólag King a fantasy műfajában próbálja ki magát. Ez szerintem nem igaz;  A setét torony óta jópár könyvet elolvastam Kingtől, és az a véleményem, hogy King minden könyve fantasy. Igaz, nincsenek bennük elfek és törpék, de A setét toronyban sincsenek; egy könyv nem az elfektől és törpéktől fantasy. Ami tény, hogy A setét torony másik világban - sőt, inkább világokban - játszódnak, sőt egyfajta bizarr kapocsként szolgál King könyve-világai között. Telis-tele van utalásokkal King más könyveire, és sok más könyv szereplői megjelennek benne - így vagy úgy.

A harcos (az angol eredetiben: gunslinger) a központi figura. Nem kardja van, hanem két pisztolya, nem páncélban járkál, hanem farmerben. Korábban volt lova is, de az már rég megdöglött, új ló pedig nincs, mert a világ elmozdult, és azóta minden egyre pusztul. A harcos egyszerre cowboy, egyszerre lovag, földesúr, szamuráj, és jedi. (Az angol "gunslinger" kifejezést én talán inkább "revolverhős"-nek fordítottam volna.) Pisztolyaihoz különös, misztikus kapcsolat fűzi, és nemcsak harcművészeti (amolyan "gun fu"), de egyéb misztikus képességeket is hajt végre velük. Különös pszi képességekkel rendelkezik (itt érintés a neve), és a régmúlt idők nagy hőseit idézi, akikre mindenki felnéz. Ő az utolsó harcos, az összes többi rég elesett.

Világa a miénket idézi, de pusztító sokk és hosszú hanyatlás után. Néha éneklik a Hey Jude-ot, néha emlegetik a Jézus-embert, egyes gépek Honda felirattal rendelkeznek, és valaha voltak olyan gépek, amelyek repültek is. De a világ elmozdult, valami elromlott, és a civilizáció mára megszűnt. Vannak nyomai, de azok egyre eltűnőben. A gépek már nem működnek, de ha mégis, néha démonok költöztek beléjük, és embereket esznek. A mágia egy részét a gépek - gyakran őrült gépek - jelentik, de egyéb mágiaformák is megjelennek (mind-mind hanyatló változatban), különösen érdekes a szex és a mágia viszonya. A tudás eltűnik, a bölcsek felejtenek, az ismeretek pusztulnak, helyette babonaság marad. Sátánfű burjánzik, ami megöl minden mást, egyesek rágni kezdik, mint kábítószert, de ez is csak egy lassú, hanyatló halálhoz vezet.

A harcos amolyan grálként a titokzatos setét tornyot keresi, hogy megjavítson valamit, és ezzel meggyógyítsa a világot. Sem ő, sem mi nem tudjuk, mit is akar pontosan, de tudja, hogy el kell jutnia a Toronyig, mert a világ - sőt, minden világok - sorsa múlik rajta.

Lenyűgöző a történet teljesen irracionális cselekményvezetése. Az író - saját bevallása szerint - különféle látomásokat írt le, és a megjelenő hivatkozások, és a harcosban felmerülő emlékképek többségéről ő sem tudta, mire is hivatkoznak, illetve mik is azok. Csak írta, írta a cselekményt, nincs mindig mindenre magyarázat, bár egy részét később megpróbálta kibogozni, és megpróbálta az ellentmondásokat feloldani. Több évtized telt el az első és a hetedik kötet megírása között, az író is sokat változott, és a történet hangvétele is egészen más lett. Zagyvaságnak is lehet tekinteni, de el lehet fogadni úgy is, hogy ez a történet ilyen, és kész. A világ elmozdult.

Az első kötet, A harcos (The Gunslinger) messze a legjobb. A harcos itt titokzatos idegen, magányos hős, aki a feketébe öltözött embert üldözi a sivatagon keresztül, utol kell érnie, hogy elérje a Tornyot. (Máig nem tudom, pontosan miért is.) Hosszú ideig a nevét sem tudjuk, az író is csak harcosként emlegeti. A történet időben össze-vissza ugrál, és közben távoli emlékképek merülnek fel a harcos gyerekkorából. A világ közben omladozik, a harcos hiába üldözi, a feketébe öltözött ember csak nem kerül közelebb. De akkor is el kell érnie, bármi áron el kell jutnia a Toronyhoz.
Ötös skálán: 5. (Figyelem, nagyon kevés regénynek adok 5 pontot!)

A második kötet, A hármak elhívatása (Drawing of the Three). A feketébe öltözött ember megjósolta, hogy a harcos társakra lel: a fogoly, akinek egy démon ül a nyakában, a sötét hölgy, aki acélkerekeken érkezik, és a halál (de nem a tiéd, harcos). Az öregedő és sebesült harcos különös ajtókat talál, ezeken keresztül hívja el társait. A műfaj egész más, mint az első kötetben sokkal később is készült, és látszik, hogy az író nagyok sok kábítószert elfogyasztott időközben. Ennek ellenére érdekes, megdöbbentő, egyedi.
Ötös skálán: 4.

A harmadik kötet a Puszta földek (The Waste Lands), itt már megjelennek Disney-szerű motívumok, kerül elő gyerek és kutya (itt: szőrmókus) is. A könyv első fele ezekről szól, és a gyerek megjelenése kicsit rehabilitálja a harcost (nekem nem tetszett, hogy pont ez a gyerek jelenik meg, ez ellentmond a harcosról alkotott képnek), illetve megjelenik egy szörnyeteg is, ami nagyon gáz. (King mindig addig igazán jó, amíg nem tudjuk, milyen a szörny, csak rettegünk tőle. Ha megjelenik, az gyakran olyan... ciki lesz.) Utána eljutnak egy városba, ami talán New York elmozdult változata és Lud-nak hívják (valószínűleg Ned Ludd-ról kapta a nevét). Ez utóbbi kaland igen hangulatos, és végre egy könyv, amiben Thomas, a gőzmozdony a főellenfél (itt Chu-Chu Charlie-nak hívják, illetve később máshogy is, de az utalás akkor is egyértelmű).
Ötös skálán: 3 és fél.

A negyedik kötet, a Varázsló és üveg (Wizard and Glass) igen rendhagyó. Alapvetően a harcos egy fiatalkori történetre emlékezik vissza, azt meséli el társainak, így több, korábban ködös emlékképre fény derül. Másrészt a harmadik kötet igen galád módon ért véget, pont ott, ahol épp vesztésre álltak a főellenféllel szemben - sunyi dolog Kingtől ilyen vásári fogásokat alkalmazni, nem így kellene biztosítani, hogy megvegyék a következő könyvét - és ezt zárják le. A visszaemlékezésen kívül van egy rövid kerettörténet, ami egy Óz-allegóriára épül. Itt jelenik meg először a Bíbor Király (Crimson King) neve, aki később az univerzális főellenféllé válik, és erős kapcsolat jelenik meg a Végítélet (The Stand) című könyvvel is.
Ötös skálán: 3 és fél (vagy csak 3?).

Az ötödik kötet, Callai farkasok (Wolves of Calla) egy Hét szamuráj / Hét mesterlövész történet. A csapat egy Calla nevű falut véd meg, amit titokzatos "farkasok" fosztogatnak, rendkívül titokzatos módon. King a lovecraft-i alapokat követve hihetetlenül jól kelt feszültséget, és nagyon ügyesen kelt rémisztő, titokzatos légkört. Mindig akkor van gond, amikor - Lovecraft-tal ellentétben - meg kell magyaráznia, hogy mitől is féltünk végig annyira, mert akkor rájön az olvasó, hogy az olyan, de olyan gáz... Annyi, de annyi jó ötletem lett volna, hogyan zárulhat le a Callai farkasok, de ez a megoldás különösen béna lett. Megjelenik továbbá Callahan atya, a Borzalmak városa papja, akinek az író ott nem varrta el a sorsát, és akinek a neve fura módon úgy kezdődik, hogy Calla, és megjelenik egy Nagyon Gonosz Tárgy (~ Egy Gyűrű?) aminek később semmi, de semmi szerepe nincs a történetben.
Ötös skálán: Az eleje 3, de utána inkább 2 és fél (a vége, illetve Callahan atya története, amiről túlságosan sokat tudunk meg).

A hatodik kötet Susannah dala (Song of Susannah) szorosan összefügg a hetedikkel. Mordred születésének körülményeit mutatja be, ő az Arthur legenda Mordredjéhez igen hasonló szerepet tölt be. A csapat szétválik, és össze-vissza mászkál térben, időben és világok között. Nyüzsögnek a vámpírok, "alacsony emberek", vérpatkányok, démonok, valamint ember-állat kevervények (taheen), és a legkisebb kapcsolat is elvész a realitással.
(Itt elsüt King egy remek poént: Az atya és a fiú épp 1999-ben járnak, mikor rájönnek, hogy be kell menniük az ellenség főhadiszállására, így biztonságba helyezik a Nagyon Gonosz Tárgyat; jó harminc évre kifizetik az őrzését egy csomagmegőrzőben. Így megnyugodnak, hogy tuti nyugton lesz évtizedekig... a World Trade Center csomagmegőrzőjében...)
Ötös skálán: 2.

Az utolsó kötet A setét torony (The Dark Tower), ami a teljes sorozat címe is, lényegében szervesen együtt van a Susannah Dalával. Sokat lőnek benne, és megint sok a vámpír meg a taheen, és a végén megküzd a harcos a Bíbor Királlyal (na, ki nyer?), aki méltán pályázhatna a világirodalom legelcsépeltebb főgonosza címre. A setét torony ciklus utolsó két kötetében túl sok a betű, és túl kevés a mondanivaló. Láthatóan az író nagyon be akarta fejezni a történetet, és kénytelen volt kitalálni valamit a végére. Ennél talán az is jobb lett volna, ha befejezetlenül marad. Az utolsó jelenetet sok kritika érte, de szerintem ez a jelenet remek lezárása a regényciklusnak, és összhangban van a főhősről alkotott képpel.

Ötös skálán 2.

(Az utolsó kötetben sorra elhulló haldokló bajtársak élet és halál között tesznek utalásokat, hogy de "Dandelo-val vigyázni kell". Dandelo egy rövidke epizód a vége felé, de nálam óriásit durrant, miatta van értelme elolvasni a könyvet. Meséltem egyszer belőle egy MAGUS kalandot is.)


Összegző pontszámot nem adnék a ciklusra, mert helytelen volna az első kötet(ek) figyelemre méltóan magas pontszáma és az utolsó kötetek figyelemre méltóan szánalmas pontszáma között átlagot számítani. Eleinte hihetetlen hangulata van A setét toronynak, és később ez némely ponton vissza-visszatér, de a Disney-motívumok, a fantáziátlan, sablonos gonoszok és a "muszáj megmagyarázni valahogy, amit korábban leírtam"-ok ügyesen ellensúlyozzák az erős kezdést. Nagyon jól szórakoztam rajta, és rengeteg ötletet dobott fel. Mindenkinek tudom ajánlani, aki nem akarja tudni, hogy akkor ki is az a feketébe öltözött ember, azonos-e X vagy Y másik szereplővel, és miért.