Van benne minden, ami csak kell: Szegény árva fiú, titokzatos származással, Sötét Úr, aki a távoli
Itt is azt követi az író (mint a Tűz és jég dalában G. R. R. Martin), hogy "elrontja", elferdíti a neveket, kifejezéseket, és ezzel misztikus hangulatot kölcsönöz a műnek. Hősünk is Rand (Randall) al'Thor egy másik hős pedig al'Lan (Allan), és itt van Merrlyn (Merlin) a varázsló és számos hivatkozás az Arthur legendára, pl. Galad, a nagyonjófiú, Gawyn stb, és persze maga Sasszárny Arthur is, aki majd nagy baj esetén visszatér. A Sötét Úr neve pedig Shaitan (az iszlám ördög elnevezése, ahogy II. Letót is nevezik a Dűnében halála után), és számos más név is a mi világunkban lévő elnevezésre utal. Mindez nagyszerűen összhangban van azzal, hogy az Idő Kereke forog, az idő múlik, minden változik, a dolgok legendákká, mítoszokká válnak, majd minden feledésbe merül. A Sötét Úr és a Sárkány reinkarnációi (ő itt az Örökkévaló Bajnok) pedig örökké vívják viadalukat. Így ez egyaránt játszódhat a múltunkban vagy a jövőnkben ("réges régen, egy messzi-messzi galaxisban"), de valami kapcsolata van a mi világunkkal.
Nagyon gondosan, aprólékosan kidolgozott fantasy világ szerepel a műben, és a fent leírt gyengeségek ellenére remekül elszórakozik rajta az ember. Különösen átütő élményt nem nyújtott, de ennek ellenére remek hangulata van.
Ötös skálán: 3 és fél.
Az első könyv remekül olvasható önállóan. Meglepően lezáródnak a szálak, annyira, hogy nehéz elképzelni, hogyan folytatódik majd az egész... De folytatódik!
Frissítés 2016-07-02:
Túlságosan lezúztam a művet. Az első három kötetet (A világ szeme, A nagy hajtóvadászat, Az újjászületett sárkány) olvastam el a
Rengetegen hivatkoznak rá, pl. GRR Martin Tűz és jég dala ("Trónok harca") könyvei telis-tele vannak Idő kereke hivatkozásokkal/tisztelgésekkel. Eleve, a Nagy Játék, a nagy házak titokzatos játéka a hatalomért, az a Daes Dae'mar. A politikai játék, ahol mindennek jelentése van, ahol minden mozdulat és gesztus mély értelemmel bír, de legalábbis mindenki belemagyarázza, ezért semlegesség nincs. Szuperhősünk pedig később, ahogy szuperhőssé válik, elmaradoz, és a többi, kevésbé fontos, de sokkal emberszerűbb karakter nézőpontjából követjük a történetet.
Van néhány órási ötlet benne, és elismerem, tényleg klasszikus. A harmadik könyv után lezárult valami, most megpróbálok kicsöppenni belőle. Talán valamikor még folytatom...
Ötös skálán: 4.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.