William Gibson: Neurománc / Neuromancer

Valamikor a 90 években közepe táján olvastam a Neuromancer című regényt, és annak idején játszottam az azonos című C64-es játékkal is. (Mármint Neuromancer volt a játék címe, nem pedig "azonos". :P) A közelmúltban újraolvastam a könyvet. Nagy fekete könyvként jelent meg, rajta egy nénivel, akinek drótok lógnak ki a fejéből, és a Neuromancer két folytatása, a Count Zero és a Mona Lisa Overdrive is szerepel benne. Nagyon érdekes volt újraolvasni.

Sok scifi a technológiáról szól, és így nagyon gyorsan elavul. Az igazán jó scifik nem a technológiáról szólnak, hanem az emberről, és ezért tudnak időtállók maradni. Számomra ilyen, nem technológiáról szóló scifi az Alapítvány (Asimov) és a Dűne (Frank Herbert).

Bár a Neuromancer nagy mértékben szól a technológiáról, mégsem avult el. Mindössze arról van szó, más ma olvasni, mint régen volt, hiszen a 84-ben leírtak egy jelentős része megvalósult. Szerepel a könyvben az Internet (csak cyberspace-nek hívják), szerepelnek hackerek (csak cowboynak vagy zsokénak hívják őket), és szerepelnek tűzfalak, IDS-ek (csak másképp, ICE-nak hívják őket). A valóságban nem kapcsolódik az Internet az emberek agyára (legalábbis nem közvetlenül :P), és nem halnak meg emberek netezés közben, de igenis vérre menő csaták folynak. Szintén bejött az óriáscégek szerző által jósolt dominanciája, a tudásért és a tudósokért folytatott küzdelem, az erődként működő kutatóközpontok, a mindenütt jelen lévő plasztikai sebészet, és az, hogy néha már-már szándékosnak és bűnnek számít, ha valaki csúnya. Ma már nem azért számít különlegesnek a könyv, hogy mennyi furcsaságot talált ki az író. A tartalma sem számít annyira egyedinek máma, hiszen rengetegen klónozták időközben. (Apropó, nem is tudtam, hogy a Johnny Mnemonic szervesen kapcsolódik a Neuromancerhez.)

Ugyanakkor a Neuromancer nemcsak technikáról szól. Az ember és a gép közti határvonalat járja körül. Szerepelnek benne emberek és gépek, gép, aki emberré válik, ember, aki géppé válik, és sok más szereplő, aki az ember és a gép közötti átmenetben tart... valahol, valamelyik irányban.

A Count Zero (megpróbálták fordítani a címet, de nem sikerült) és a Mona Lisa Overdrive (meg sem próbálták fordítani a címet) a Neuromancer folytatásai, őket most olvastam először. Az igazi a Neuromancer, de ők ketten is szépen folytatják az ember-gép gondolatmenetet.

Nem tudom, a 80-as években mennyire tűnt vadnak és őrültnek az az ötlet, hogy az emberek számítógépes programokat fognak vudu istenként tisztelni, de néha úgy érzem, nagyon-nagyon közel állunk hozzá. :)