A pókkirálynő háborúja (
War of the Spider Queen) egy hat kötetből álló, sötételfekről szóló, fantasy (forgotten realms) regényciklus. Érdekesség, hogy a ciklust
R. A. Salvatore, a Drizzt do'Urden könyvek írója koordinálta, de minden könyvnek más és más a szerzője. Így a ciklusban leírt történetet nem egyazon író egyazon stílusában olvashatjuk, így mindig változik, mindig más. Jópár év eltelt már, mióta elolvastam, de igen eredeti hangulata megmozgatta a fantáziámat.
A pókkirálynő háborúja sötételfekről szól. Nem jámbor jólelkekről, mint Drizzt, hanem
igazi sötételfekről,
gonosz, szemét, sunyi, alattomos, g*ci sötételfekről. Ügyesen egyensúlyozik, hogy a szereplőkkel szimpatizálhassunk, de attól még megmaradjanak igazi sötételfeknek. Az egyik jelenetben megjósolják, hogy a csapat egy kivételével mind árulást fog elkövetni. Mire a varázsló megjegyzi, hogy vajon ki az a lusta, tohonya alak, aki még csak el sem méltóztatik árulni a csapatot, hiszen a sötételfeknek lételeme az árulás.
Az első könyv amolyan felvezetésként szolgál. Kiderül, hogy Lolth, a pókkirálynő egyszer csak elhallgat, nem válaszol papnői imáira. Tekintve, hogy a sötételf társadalmat a Lolth papnők (és általában is a nők) uralják, és ők egyszer csak elveszítik varázshatalmukat, ez jókora felforduláshoz vezet. Az első könyvben a szereplők külön-külön életet élnek, és csak a legvégén bízzák meg őket: "Mostantól ti egy csapat vagytok, és az a dolgotok, hogy kiderítsétek, mi a búbánat történt az istennőnkkel. Ehhez el kell mennetek egy nagyon-nagyon veszélyes küldetésbe..."
A főbb szereplők:
- Quenthel Baenre a megboldogult Baerne nagyasszonyanya második leánya, Lolth egyik főpapnője. Pechére csak második, és az első (az új nagyasszonyanya) elküldi, mert ha sikerrel jár, az jó, de ha elpusztul, az is jó. Mindenesetre őt nevezik ki a küldetés vezetésére. Quenthel állítólag már szerepelt a Drizzt-könyvekben, ahol Drizzt megölte, de Lolth visszahozta a halálból, mert ő már előre tudta, hogy lesz egy fontos küldetése. Quenthelt megviseli, hogy az istennő elfordult tőle, de keményen helytáll, hogy teljesítse a küldetést.
- Pharaun Mizzrym a leghangulatosabb szereplő. Ő varázsló, aki elszúrt egy démonidézést, és Gromph, a főmágus büntetésből küldi el. Hülye poénokat sütöget el, fűvel-fával (bár Mélysötétben egyikből sincs túl sok) összefekszik, de ő a csapat igazi vezetője. Hímként háttérben kell maradnia, de azért folyamatosan szívatja Quenthelt, ahogy csak tudja.
- Ryld Argith fegyvermester, egy kétkezes mágiatörő varázskardot forgat. Az elején Pharaun és ő jó barátok, de később... később már kevésbé. Ő széplélek, kicsit idealista, de nem tud Drizzt válni belőle. Sötételfek között ez nem így megy.
- Jeggred Baenre a másik zúzógép. Ő nem fegyvert forgat, hiszen nincs rá szüksége: ő egy draegloth, azaz félig sötételf, félig démon. Négy karja van, kettő közülük "harcos" kar, óriási karmokkal, a másik kettő jobban hasonlít a drowk kezére. Bivalyerős, gyorsan gyógyul, majdnem mindenre immúnis, szinte elpusztíthatatlan.
- Halisstra Melarn útközben csatlakozik a csapathoz. Lolth papnője (valamint bárd is, ami jól jön neki, mert a bárdmágiája megmaradt), de meglepő módon jólélek, nem a vérengző fajta. Ryld és ő egymásra találnak, és együtt meglépnek a csapattól, hogy újrakezdjék valahol máshol. Persze mindketten sötételfek, és az újrakezdés nem olyan könnyű...
- Danifae Yauntyrr szintén Lolth papnője, aki fogságba esett, és Halisstra rabszolgája lett. Halisstra jól bánt vele, és ő is végtelenül hűséges úrnőjéhez... vagy mégsem? Kezdetben Danifae a csapat leggyengébb, legjelentéktelenebb tagja, de mégis ő testesíti meg Lolth igazi értékeit: gyönyörű, aljas, kegyetlen, gátlástalan, bosszúálló, és hihetetlen ambíció dúl benne.
- Valas Hune a legkevésbé kidolgozott figura. Ő zsivány, mert zsivány is kell a csapatba, mélységi felderítő a Bregan D'aerthe (Jarlaxle zsoldoscsapata) képviseletében. Általában hátbaszúr, illetve trükkös varázstárgyakat használ. Ezen kívül nem sok derül ki róla.
Szintén fontos szereplő még Gromph Baerne, a néhai Baerne nagyasszonyanya fiacskája, aki Menzoberranzan főmágusa.Megjelenik egy nimfomán féldémon nő, egy halom szürketörpe, némi agyszívó, valamint mindenféle titokzatos sötételf (és fél-sötételf), akiknek nem tetszik a nőuralom, és változtatni szeretnének az erőviszonyokon. Emberek alig szerepelnek benne, aki olyan butus, hogy mégis, az másfél oldalnál tovább aligha tud életben maradni. Mélysötét nem embernek való hely.
A történet nagy része Mélysötétben játszódik, viszonylag ritkán és keveset mennek fel a felszínre. A legvége pedig mindenféle túlvilági síkokon, többek közt a Démonhálóban, Lolth létsíkján játszódik, és ott már elég nehezen köthető a realitásokhoz, még egy fantasy regény szempontjából is.
Bob Salvatore valószínűleg kiadta az íróknak, hogy minden 10 oldal után kell, hogy legyen egy csata, de 15 oldalanként tuti, hogy meg kell halni valakinek. Ez néha idegesítő: amikor egy Mélysötétbéli városban beleköt a csapatba egy halom bugbear, és összeverekednek, nemigen izgul azon az olvasó, hogy vajon ki is győz majd.
Az utolsó előtti könyvben az egyik szál - végig - arról szól, hogy Gromph Baerne varázspárbajt vív egy élőholt drow mágussal. Mindketten übermagasszintűek, és nagyon nehéz komolyan venni, ahogy lerobbantják egymás lábait, majd ripsz-ropsz visszanövesztik őket. És ez így megy egy egész köteten át...
Alapvetően a Menzoberranzanból származó sötételf csapatnak kell szurkolni, akik meg akarják menteni a sötételf társadalmat az összeomlástól, bár nem mindig érthető, hogy miért. Különösen a hímeket nem értem, miért nem hagyják a pokolba Lolth papnőit, és miért kínlódnak, hogy megmaradjon a hatalmuk. Erre próbálnak racionális magyarázatot adni, ez nem mindig, nem mindenki esetében meggyőző. Annak ellenére, hogy minden könyvet más írt, igen alapos, egységes mű. Természetesen nem minden történet zárul le, vannak folytatásai. Egyik a
Vezeklő papnő ciklus, amelynek központi szereplője az egyik túlélő Lolth papnő, és a féldémonnő románcáról is jelent meg folytatás. Üzletileg fontos a fantasy regényekben, hogy hősöket generáljanak, akikről majd további fantasy regényeket lehessen írni. Így a rossz nem mindig nyeri el méltó büntetését - igaz, a sötételf csapatból igen kevesen maradnak életben. Közel nem mindenki jut el a Démonhálóba, és a háromnak, aki eléri Lolth templomát megmondják: csak egy távozik innen élve (és olyan formában, ahogy bejött).
Nagyon szuper sötételf hangulatot áraszt magából a ciklus, mindenkinek tudom ajánlani, aki szívesen olvas sötételfekről. A karakterek nem válnak nyálömlenyekké (bár Elistraee papnői kimondottan idegesítőek), aki néha igen, az se mindig véglegesen, és mindvégig ott van a levegőben, hogy ők sötételfek, így eredendően szemetek, gyakran megpróbálják megölni egymást, és ez néha sikerül is.
Ötös skálán: 4, mert sikerült ráhangolódnom (akinek ez nem sikerül, az valószínűleg alacsonyabb pontszámot adna) - mindenesetre én ezután nyakra főre indítottam sötételf karaktereket a különféle játékprogramokban...
